Nyert az Újpest, Novothny bocsánatot kért a játék miatt

sport Újpest

Öt nyeretlenül megvívott bajnoki után tudott ismét nyerni az Újpest az NB I-ben, amely a kupagyőztes Budapest Honvédot verte 1-0-ra, ezzel pedig elmozdult az utolsó előtti helyről – igaz, csak egy pont az előny a ZTE-DVSC páros előtt, a zalaegerszegiek ráadásul még pályára lépnek a fordulóban.

A találkozó egyetlen gólját szerző Novothny Soma az M4-nek úgy értékelt a lefújás után, hogy bebizonyították, tudnak ezért a klubért küzdeni.

Elnézést a szurkolóktól ezért a futballért, amit a játszottunk, de ezt ebben a szituációban meg kell érteniük. Ez most célfutball, benn kell maradnunk, és ehhez most ez a foci kellett a Honvéd ellen

– mondta a csatár, aki szerint a győzelem egyelőre csak annyit jelent, hogy végre nem lehajtott fejjel kell ülniük majd az öltözőben a meccs után, hanem szólhat végre a zene.

Az Újpest története során mindössze egyszer esett ki az élvonalból, még 1911-ben, de egyből vissza is jutott. Hogy ezt elkerülje a csapat, a héten közös megegyezéssel távozott a vezetőedző, Nebojsa Vignjevic, ezt a győzelmet már az utódjával, Predrag Rogannal szerezte a csapat.

Örülünk a három pontnak, de ez a meccs már történelem, holnap újra edzésbe állunk és készülünk a keddi mérkőzésre. Nincs idő arra, hogy ünnepeljünk, ezért próbáltam kicsit hűvösebben tartani a játékosokat

– értékelt az edző.

Forrás: 24.hu
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük