Meglehetősen esős hét áll előttünk

időjárás

Elnézve a következő tíz nap előjelzését, lesz itt majdnem annyi eső, mint Noé idejében, szóval most sétáljon, kertészkedjen, aki teheti.

Ma a többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Egy szélesebb délnyugat-északkelet tengely mentén elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar is lehet. Éjszakára a záporok fokozatosan lecsengenek, de nem mindenütt, mert még hajnalban is lehet néhol zápor, esetleg zivatar.

Vasárnap erőteljes gomolyfelhő-képződés várható az ország középső felén jobban összeálló felhőzettel. Naposabb időben inkább csak a Délnyugat-Dunántúlon és a keleti határvidéken lehet bízni. Már délelőttől kezdődően többfelé kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, utóbbiakat elsősorban felhőszakadás kísérheti. Az előbb említett naposabb részeken kisebb – de nem nulla – a csapadék esélye. A déli szél ma még csak az északi megyékben, holnap már országszerte megélénkül, sőt olykor meg is erősödik, de zivatarok körül viharos széllökések is valószínűek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23 és 29 fok között alakul.

Forrás: OMSZ
Fotó: illusztráció

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük