Zárt kapuk mögött játszott az Újpest a Fradival

sport Újpest

Az első zárt kapus Újpest-Ferencváros-rangadón az esélyesebb Fradi Franck Boli korai góljával 1-0-ra nyert az NB I.-ben. A hazaiak nem tudták kihasználni a nagy helyzeteiket, amelyekkel akár nyerhettek is volna. A Fradi ezzel a három ponttal még tovább növelte előnyét a táblázat élén, az Újpest továbbra is egy pontra van a kiesőhelytől.

Néhány hónapja még elképzelhetetlen volt szurkolók nélkül egy ilyen rangadó, de azóta történt néhány dolog a világban, ami után még az is kérdéses volt, hogy belátható időn belül egyáltalán rendezhetnek-e sporteseményeket. Végül zárt kapuk mögött, május 23-án folytatódott a járvány miatt félbeszakadt magyar futballbajnokság, és négy nappal később már az első derbit is lejátszották.

Ez volt az Újpest és a Ferencváros 228. mérkőzése az első osztályban, és az első, amelyen egyetlen szurkolójuk sem lehetett ott.

Az Újpest február elseje óta nem játszhatott hazai pályáján, a Szusza Ferenc-stadionban, mert a vadiúj hibrid-gyepszőnyeg egy meccs után alkalmatlanná vált a játékra. Emiatt a Fradi elleni meccsüket áprilisra halasztották el, az új időpontot aztán a vírus söpörte el.

A kezdés előtt fél órával – a világító reflektorokat leszámítva – semmi sem utalt arra, hogy a Megyeri úton hamarosan a bajnokság legnagyobb presztízsű meccsét rendeznék. A környező utcákban egy kósza drukkert sem lehetett látni, ám a VIP-páholyokban a zárt kapu ellenére is jó páran összegyűltek. A kezdőrúgás előtt még egy élő „Hajrá lilák!” buzdítás is felhangzott onnan. Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya is a helyszínen nézte meg a meccset. A mérkőzés alatt végig újpesti szurkolói rigmusok szóltak a hangszórókból, amellyel részben sikerült szimulálni a meccshangulatot.

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a Deák téren meggyilkolt két Újpest-szurkoló emlékére.

Az Újpest agresszív letámadással kezdte a mérkőzést, nyomás alatt tartották a Ferencvárost, ám ez csak néhány percig tartott, és nem tudták veszélyeztetni Dibusz kapuját. Amikor a Ferencváros kiszabadult a nyomás alól, és át tudták játszani az Újpest középpályáját, egyből gólt is szereztek. A 8. percben Isael passza után Franck Boli húsz méterről tökéletesen kilőtte az alsó sarkot, 0-1.

A gól után is maradt a Ferencváros fölénye, de igazán nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani. Vagy Heris tisztázott Tokmac elől, vagy Pajovics védte könnyen Boli újabb lövését. A félidő közepi ivószünet egyértelműen az Újpestnek jött jobban, Nebojsa Vignjevic vezetőedző feljebb tolta a védelmi vonalukat, és a 20. perc után már ők játszottak fölényben. A legveszélyesebb a jobbszélsőjük, Simon Krisztián volt, aki a 27. percben hatalmas felső lécet lőtt a tizenhatoson kívülről. Néhány perccel később megint Simon szerezhetett volna gólt, de a veszélyesnek tűnő lövését Blazic blokkolni tudta.

A félidő vége is az Újpesté volt, a 39. percben Onovo 10 méterről ollózott a kapu mellé, és a hosszabbítás utolsó pillanataiban is egyenlíthettek volna egy kapu előtti kavarodás után, de Novothny eltört lövését Blazic a gólvonal elől kivágta, így a Fradi egygólos előnnyel mehetett az öltözőbe.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, az Újpest nyomott, és a Ferencváros védekezett. Az 57. percben Burekovic végzett el szögletet, amely után Heris tisztán fejelhetett, de a kapu közepére tartó labdát Dibusz ki tudta ütni. A második félidő ivószünete után a Fradi ukrán támadója, Olekszandr Zubkov esett el az újpesti tizenhatoson belül, ám Berke Balázs játékvezető szerint Nwobodo nem szabálytalankodott vele szemben, és még egy sárgát is adott az ukránnak műesésért.

A hetvenedik perctől az Újpest-játékosok mintha fáradtabbak lettek volna, több pontatlan átadásuk is volt, miközben a Ferencváros pár kisebb helyzetig is eljutott az Újpest kapuja előtt. A meccs vége is a Fradinak kedvezően alakult, a betömörülő védelmükkel hatékonyan akasztották meg az Újpest támadásépítéseit. Az Újpest a Fradi térfelén percekig adogatott anélkül, hogy ezekkel a passzokkal előre tudtak volna jutni. Ezt látva Vignjevic a kispad előtt könyörgött játékosainak, hogy próbáljanak a Fradi kapuja felé elindulni.

A hosszabbításban az Újpest balhátvédje, Dzenan Burekovic a második sárga lapját is begyűjtötte, miután letalpalta Lovrencsicset. Az Újpest így emberhátrányban fejezte be, és vesztette el ezt a furcsa hangulatú Derbit. A Fradi, ha minimális különbséggel is, de hozta a kötelezőt, és 1-0-ra legyőzték a 9. helyen álló Újpestet, és kilenc pontra növelték az előnyüket a Mol Fehérvárral szemben a táblázat élén.

Forrás és fotók: Index

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük