Hogyan győzte le Japán a járványt tesztelés és karantén nélkül?
Bár a távol-keleti szigetországban hamar megjelent az új koronavírus, világszinten is kiemelkedően alacsony maradt a fertőzöttek és halálesetek száma, dacára annak, hogy nem végeztek tömeges tesztelést és karantén-intézkedéseket sem hoztak. Szakértők szerint ez vélhetően több dolog összejátszásának köszönhető, a spekulációk a korai kontaktkutatástól kezdve a kulturális szokásokon és a célzott intézkedéseken át a vakszerencséig terjednek. Japán pedig nemcsak ebben különleges, hanem abban is, hogy a világ egyik legsikeresebb járványkezelése alatt valamiért zuhanórepülésbe kezdett a kormány népszerűsége.
Japánba már januárban megérkezett Kínából az új koronavírus, és a japán járványkezelés már februárban bírálatok középpontjába került, miután több mint hétszázan kapták el az azóta Covid-19 névre keresztelt betegséget a Jokohamában horgonyzó Diamond Princess nevű óceánjáró utasai közül. Később a rendkívül alacsony tesztelési adatok és a kormányzati intézkedések lazasága miatt jelentek meg vészjósló szakértői vélemények és beszámolók, sokan pedig azzal vádolták Tokiót, hogy az olimpiarendezés érdekében megpróbálja a szőnyeg alá söpörni a járványt.
Azóta az olimpiát elhalasztották, a tesztelés alig nőtt (csupán a lakosság 0,2 százalékától vettek mintát), nem rendeltek el kijárási korlátozásokat, az irodáktól kezdve az éttermeken át a fodrászatokig számos üzlet nyitva maradt, és Dél-Koreával ellentétben a kormány mobilos applikációkat sem vetett be a betegség nyomon követéséhez. A járvány viszont csak nem robbant be, az áprilisi tetőzés után május végére a 126 milliós országban néhány tucatra csökkent a napi új fertőzöttek száma.
A kormány bejelentette, hogy az ország többi része után a tokiói agglomerációban és az északi Hokkaidó szigetén is véget ért a járványhelyzet, és feloldják az eddig hozott, az európai intézkedésekhez képest lazának számító korlátozásokat. A miniszterelnök szerint ez a „japán modell” sikerének a jele, bár hogy mi a japán modell, az nem teljesen világos: egyelőre szakértők is feltételes módban beszélnek róla, hogy a kulturális szokásoktól kezdve a lakosság higiénia-érzékenységén át a célzott intézkedésekig pontosan milyen dolgok kombinációjának köszönhető a fertőzések alacsony száma.
A szkeptikusabb megszólalok inkább a vakszerencsének, mintsem a kormány rátermettségének tulajdonítják a relatív sikert. Ami még meglepőbb, hogy a jelek szerint a lakosság sem elégedett:
BÁR AZ ORSZÁG A FEJLETT VILÁG EGYIK LEGSIKERESEBB JÁRVÁNYKEZELÉSÉT PRODUKÁLTA, FELMÉRÉSEK SZERINT A KORMÁNY MEGÍTÉLÉSE RENGETEGET ROMLOTT AZ UTÓBBI HETEKBEN.
A hivatalos adatok szerint az ismert fertőzöttek száma kevesebb mint 17 ezer, a vírusnak eddig 820 halálos áldozata volt. Az aktív esetek száma 2300 körül jár (a legmagasabb szám 11 ezer volt), az utóbbi napokban az új megbetegedések száma néhány tucatra csökkent az áprilisi 700 fős csúcsról. Bár a nemzetközi összehasonlításoknak az adatgyűjtésbeli különbségek miatt nem sok értelmük van, az indikatív, hogy az egy főre eső japán halálozási arány a spanyol adat egy százaléka, a magyarénak 8 százaléka, alacsonyabb a németnél, és hasonló a tömeges tesztelést végző Dél-Korea adataihoz.
Szuzuki Kazuto, a kormány álláspontjával szemben hagyományosan megértő politológus szerint a japán modell sikere nem véletlen. A stratégia egyik fő eleme a gócpontok (klaszterek) felkutatása és kezelése volt. Ez azon korai tapasztalatokon alapult, amelyek alapján relatíve nagy volt azok száma, akik kapcsolatba kerültek ismert fertőzöttekkel, de mégsem kapták el a vírust. Ebből arra következtettek, hogy a terjedés főleg kis számú „szuperterjesztőn”, azaz sok másik embert megfertőző betegeken keresztül történik, így az ilyen szuperterjesztők felkutatására és a kontaktkutatásra, a szuperterjesztők környezetében kialakuló járvány-gócpontok kezelésére összpontosítottak.
A tesztek alacsony számát az egészségügyi minisztérium azzal magyarázta, hogy azok célja nem a diagnózis felállítása volt, hanem a terjedés feltérképezése. A hivatalos magyarázat szerint mivel a koronavírus esetében nincs konkrét, univerzális gyógymód, a tünetek kezelése szempontjából nem lényeges, hogy valaki vírushordozó-e vagy sem, így is, úgy is tüdőgyulladásra kell kezelni.
A stratégia másik fő eleme az volt, hogy a vuhanihoz vagy észak-olaszországihoz hasonló teljes karantén helyett a vírus terjedése szempontjából kifejezetten veszélyes helyek és tevékenységek korlátozására szorítkoztak. A lakosságot arra szólították fel, hogy kerüljék a tömeget, a zárt tereket és a másokkal való közeli érintkezést, és a kormányzati intézkedéseket is ezen elvek vezérelték (a vonatkozó szavak angol fordításában ez lett a „három C”).
Amikor áprilisban nőtt a fertőzések száma, a kormány (hosszú hezitálás után) rendkívüli állapotot hirdetett, Tokióban például bezártak az iskolák, múzeumok, sport- és szabadidős létesítmények, színházak, mozik, karaokék, játéktermek, vidámparkok, klubok; lemondtak minden tömegrendezvényt; a kocsmáknak este nyolckor be kellett zárniuk, ahogy a munkában megfáradt közép- és felsővezetőknek megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében női (vagy férfi) társaságot szolgáltató helyeknek is. Ezzel párhuzamosan a határokat is lezárták, a külföldi beutazások száma tavalyhoz képest 99,9 százalékkal csökkent.
A munka viszont a legtöbb helyen nem állt le, és a távmunka is korlátozott maradt: bár valamiért Nyugaton sokan gondolnak technológiai fellegvárként Japánra, a valóságban a kisebb és/vagy tradicionálisabb japán cégek informatikai infrastruktúrája kifejezetten gyenge, és egyes kiirthatatlan beidegződések (például a céges döntések lepapírozásához szükséges pecsételés) miatt sok feladat eleve nem is megoldható online. Egy YouGov-felmérés szerint például
MINDÖSSZE 18 SZÁZALÉK VOLT AZ OTTHONRÓL DOLGOZÓK ARÁNYA A JÁRVÁNY CSÚCSÁN, ÁPRILISBAN.
Emiatt csúcsidőben a vonatok a rendkívüli állapot alatt is megteltek, sok étterem is nyitva maradt (bár a többség átállt házhozszállításra), az utcák ugyanakkor kijárási korlátozásoktól mentesen is üresek maradtak, az emberek nagy része magától is otthon maradt. A nyitva maradó boltok a bejárathoz kézfertőtlenítőket tettek ki, sok helyen feliratokkal figyelmeztették az embereket, hogy mikor a legkisebb a tömeg, mikor érdemes bevásárolni menni.
Szuzuki azt írja, azért nem volt szükség nagyobb szigorra, mert Japánban a téli influenza- és megfázásszezon alatt amúgy is teljesen általános a maszkviselés, emiatt a cseppfertőzéses terjedés veszélye alacsony; a japánok pedig amúgy sem szoktak olyan gyakran puszizkodni, kezet fogni, ölelkezni és egyéb, a terjedést segítő fizikai érintkezést elkövetni, mint mondjuk az olaszok.
Forrás: Index
Fotó: Reuters
