DK-s polgármesterek: Vonják vissza a megszorításokat!

Budapest önkormányzat Újpest

A tegnap bejelentett jövő évi költségvetésből derült ki, hogy a járványra hivatkozva bevezetett, önkormányzatokat sújtó kormányzati megszorítások maradnak a járvány után is; a kormány továbbra is elvonja a kerületektől és a településektől a gépjárműadót, és megnégyszerezi a fővárost és a kerületeket terhelő szolidaritási adót. 

Kiss László, a III. kerület polgármestere, Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere, Dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere, Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere és Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere szerint a kormány eddig sem vette ki a részét a törvény által előírt módon a védekezés önkormányzatokat érintő költségeiből, sőt a járvány alatt megszorítás megszorítást követett.  Ez a költségvetési javaslat folytatja a sort: a kormányzat visszaél a hatalmával és pártpolitikai alapon  bosszút áll az önkormányzatokon.

Az öt fővárosi kerület polgármestere azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy

eméssze meg végre a tavalyi önkormányzati választás eredményét, pártja vereségét, és vonja vissza az önkormányzatokat sújtó megszorítást!

Emlékeztették a miniszterelnököt: döntései nem az ellenzéki politikusok, hanem több millió ember ellen irányulnak. E forrásokat a szociális segélyekből, a vállalkozóknak nyújtott kedvezményekből, az emberek ellátásából tervezik elvenni. 

Forrás: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük