Megnyitják a BKK ügyfélszolgálati irodáit

Budapest Közlekedés Újpest

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálatai.

A központi ügyfélszolgálat változatlan nyitva tartással, míg az ügyfélközpontok reggel hét és este hét óra közötti üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést.

A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont továbbra is zárva tart, újbóli megnyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

A BKK kiemelte, hogy fokozott figyelmet fordít a járványügyi ajánlások betartására, ennek megfelelően az ügyfélközpontokban kötelező az orr és a száj eltakarása a 6 évnél idősebbek számára, az értékesítőhelyeken csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat bent egyszerre, és biztosítják ügyfeleik számára a kézfertőtlenítőszer használatát a bejáratnál.

A tájékoztatás szerint a március 12-e után pótdíjjal sújtott utasoknak az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőségük arra, hogy utólag bemutassák bérletüket, tehát május 29-ig.

A BKK ARRA KÉRI ÜGYFELEIT, HOGY CSAK A SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉST IGÉNYLŐ ÜGYEKBEN KERESSÉK FEL ÜGYFÉLKÖZPONTJAIT ÉS A KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATOT.

Forrás és fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük