Podmaniczky tér felújítása: A Fidesz adta, a Fidesz elveszi

Budapest közélet Közlekedés

A választásokra készült el, de most újra szét kell verni a több százmillióért megújult belvárosi Podmaniczky teret.

A Podmaniczky tér 1,3 milliárd forintba kerülő felújítására még 2016-ban nyert nettó 236 millió forint fővárosi támogatást az V. kerületi önkormányzat. A főváros azonban már készült az M3-as metróvonal felújítására. Az Arany János utcai metrómegálló pedig éppen a Podmaniczky tér alatt található, így átépítése nem lehetséges a tér használata nélkül. A mozgólépcsőket például nem lehet az alagút felől ki- és beemelni. Éppen ezért a főváros azt javasolta a kerületnek, hogy a tér felújítását halasszák el a metrórekonstrukció utánra. A fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter vezette kerület azonban mindenképpen avatni akart a következő önkormányzati választások előtt, így inkább vállalta, hogy a tér alatt futó közművek felújításait saját költségére elvégezteti. Erről megállapodást is aláírtak 2016 májusában.

A BKV ennek tudatában törölte ezt a munkát a metró középső szakaszának felújítási terveiből, így az a Swietelsky Kft.-vel tavaly kötött 90 milliárdos kivitelezői szerződésben sem szerepel. Csakhogy az idén februárban megtartott helyszíni szemlén kiderült, hogy a közműfelújítás egy részét – az állomás csatornabekötésének korszerűsítését – az V. kerület által megbízott Penta Általános Építőipari Kft. nem végezte el. Így a tavaly októberi önkormányzati választások előtt nagy csinnadrattával átadott teret most újra fel kell bontani.

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes politikai játszmát sejt az ügy mögött, hiszen szakmai érvekkel aligha magyarázható, hogy az V. kerületi önkormányzat miért ragaszkodik egy olyan megoldáshoz, amely a környéken élőknek sokkal több kellemetlenséggel jár és extraköltséggel jár. De az is sok kérdést felvet, hogy a kerület miért nem tartotta be a tér felújítására a BKV-val kötött korábbi megállapodást.

A belvárosi önkormányzat ráadásul nem járul hozzá a közeli Bank utca lezárásához, így az építési területre érkező és távozó nehézgépjárművek csak az Arany János utcán, illetve az abból nyíló kisebb utcákon át közlekedhetnének. A kerületi fricska a felesleges közpénzégetés és a környéken élők nyugalmának háborgatása mellett a hármas metró egyébként is csúszásban lévő, uniós határidőkkel kalodába zárt megvalósítását is akadályozza, hiszen a hozzájárulás hiányában nem kezdődhet meg a felszínen a munka. A projekt bukása, az építkezés okozta kellemetlenségek és a tér újbóli feldúlása azonban könnyen a Karácsony Gergely vezette főváros nyakába varrható a háttérjátszmákat kevésbé ismerő budapestiek szemében.

A Podmaniczky tér felújítását, akárcsak a Vörösmarty és a József Nádor tér kivitelezését is a Penta végezte, ami egyenes folytatása volt a korábbi gyakorlatnak. A vállalkozás Rogán Antal polgármestersége idején is az V. kerület egyik legtöbbet foglalkoztatott építő cége volt, benne volt az unió által finanszírozott, erősen bírált Belváros Főutcája program kivitelezői csapatában is. A három tér felújítására kiírt tendereket egyedüli pályázóként nyerték összesen 5,3 milliárd forint értékben. A munka minőségét sokan kritizálták. A Vörösmarty tér burkolatát részben vissza is bontották és újra kövezték. A Podmaniczky tér beáldozása felveti, hogy itt sem volt minden rendben a kivitelezéssel. A bontás miatt azonban elveszik a garancia és a javításokat a Penta helyett másnak kell elvégezni.

Forrás és fotó: Népszava

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük