Újabb hibát fedeztek fel a 3-as metró felújított szerelvényein

Budapest Közlekedés

Gyanúsan konstrukciós jellegű hibára lettek figyelmesek a szerelők a Kőér utcában, minderről elsőként a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) számolt be a közösségi oldalán

„A képen látható egy kb. hűtőszekrény méretű, mázsás szerkezet, amely a kocsik alján van elhelyezve a padló alatt. Ez az ún. segédüzemi átalakító (inverter), amely az energiát szolgáltatja minden fedélzeti berendezésnek a hajtáson kívül, tehát az ajtóműködtetéstől a szellőzésen és a világításon át az utastájékoztatásig mindent ez lát el energiával. Kiderült, hogy igencsak vékonyka konzolos tartókra lett felszerelve, csak ez nem látszott a vastagon ráfújt alvázvédő miatt.” – írta posztjában a VEKE. Hozzátették:

„Mondani sem kell, mekkora balesetet tudna okozni, ha egy ilyen szekrény leszakadna egy kocsi aljáról menet közben.”

 BKV szerelői egyelőre acélhuzalokkal kötözik oda ezeket a szekrényeket az alvázhoz, ami persze sufnituning, de jelenleg nincs más lehetőség, mert az orosz gyártó szakemberei a járvány miatt mind hazamentek Moszkvába, így nincs, aki érdemben hozzányúljon. 

A városvezetés szemlét tartott, Tüttő Kataváros üzemeltetési főpolgármester-helyettes beszámolója szerint múlt héten jelezte a BKV vezetése, hogy a szokásos karbantartás közben repedést találtak a most felújított M3-as metrókocsik aljára felszerelt egyik áramátalakító berendezés tartóvasán. Megnézték az összes kocsit (222 db), és kiderült, hogy nem egyedi a hiba, műszerekkel is megvizsgálták az összeset, és 92 kocsin fedeztek fel repedést a tartóvasban. A gyártó Tüttő Kata szerint elismerte a hibát, és a nyáron minden kocsin erősebbre cserélik a tartókat. Mind a csere, mind a leállás költségeit a felújítást végző orosz félnek kell állnia.

A BKV tájékoztatása szerint az érintett kocsikat kivonták a forgalomból, ami a 3-as metró felújítása miatt nem okoz jelentős gondot.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotók: Facebook/Tüttő Kata, Facebook/VEKE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük