Háromszintes budai üvegpalotába költözött Rogán Antal

Kormány pénz

Rogán Antal tavaly költözött ki a legendás, rejtélyesen növekvő Pasa Parkból, hogy akkor még családostul bekuckózzanak a kormányzati megbízásokkal elég jól álló Valton Security kisebbségi tulajdonosának, Bessenyei Istvánnak hatalmas, Felhő utcai házába – írta a 444.hu.

Rogánék azóta elváltak, a miniszter elköltözött Sarkáék szomszédságából, de nem ment vissza a Pasa Parkba. Azt ugyanis eladta. Mészáros Lőrinc évtizedes barátjának közeli munkatársa vehette meg azt a lakást, a miniszternek kifejzetten kedvező aranyáron. 

A 444.hu egyik olvasója hívta fel a lap figyelmét arra, hogy a propagandaminiszter egy II. kerületi, háromszintes házba költözhetett be a közelmúltba. Gyakran látható ott, a legfelső teraszon többször is felbukkant már, Rogán szolgálati autói (egy Skoda Suberb és egy Multivan) is rendszeresen az épület garázsában állnak.

Hegyvidéki, kertvárosias rész. Az utca eleve csendes, ezen a részen pedig még csendesebb, szinte teljesen forgalommentes, egy irányból lehet csak behajtani. Mindez pár sarokra, gyalog is kevesebb, mint 10 percre a Pasaréti tértől – jellemzi a környéket a portál.

Az 1913 négyzetméteres telken sokáig egy félbehagyott építkezés volt, mostanra már az utolsó simításoknál járnak, a támfallal és a garázzsal szöszmötölnek még, de a ház már lakottnak tűnik. Van biztonsági őr is az épületnél. A postaládán név nincs, csak a cím. 

Az ingatlan tulajdoni lapja szerint az utolsó tulajdonos a Vabeko Kft., 2014-ben vették meg a félbehagyott épülettel a telket. A siófoki cég nem arról ismert, hogy lakóingatlanokat építsen, és azzal üzleteljen. Saját leírásuk szerint „szénhidrogén szállító és elosztó vezetékeket, gázipari csomópontokat és nyomvonalas létesítményeket tervezünk, kivitelezünk és karbantartunk”. 

A nagy mennyiségű olaj- és gáz megfelelő terelésében a Bernula János családi vállalkozásában műkődő Vabeko régi motoros. Sokáig egyedül is elboldogult a piacon, de az elmúlt években akadt egy neves társa is: a Mészáros és Mészáros Kft.

A gázüzlethez ilyen formán visszatérő Mészáros Lőrinccel páratlanul sikeres párost alkotnak. Öt olyan keretmegállapodást is kötöttek 2018 június óta az állami közműholding, a Nemzeti Közművek leányvállalataival, amik bőségesen biztosítanak munkát. Ebből három tisztán a Mészáros-Vabeko párosé (9 milliárd gázelosztó vezeték építési munkáira, 16 milliárd gázhálózat rekonstrukcióra), két másikban pedig ugyan van másik cég is, de a legtöbb munkát Mészáros és Bernula viszi a 22 milliárd forintos keretből. 

Rogán Antal a válása után már nem hivatkozhat arra, hogy felesége üzleteinek bevételeiből költenek a politikusi fizetését meghaladó mértékben. De erre nincs is szüksége. Sőt, ha úgy gondolta, akár az egész házat is megvehette. 

A válása után ugyanis, idén év elején olyan vagyonnyilatkozatot adott be, ami szerint egy év alatt a 40 milliós megtakarítása – a válás ellenére, ami szokatlan – 809 millió forintra nőtt. 

Ezt részben a Pasa Parknál is legendásabb szabadalmával (elektronikus aláírás témában) indokolta. Ebből a vagyonnyilatkozata szerint egyre több pénzhez jut:

  • 2017: 25 millió forint
  • 2018: 42 millió forint
  • 2019: 197 millió forint

A fennmaradó 600 millió forintot pedig a már említett, Pasa parki lakásának eladásából kellett valahogy behúznia. A G7 év eleji számításai szerint Rogán  csillagászati áron adhatta el a 250 négyzetméteres Pasa parki lakását a Mészáros Lőrinccel kiváló emberi és üzleti kapcsolatokat ápoló Vida József közeli munkatársának. (Lazán kapcsolódó információ, de Vida a barátságuk kezdetét Mészárossal egy interjúban úgy mesélte el, hogy családjának egyik ingatlanán az akkor még gázszerelőként dolgozó Mészáros Lőrinc vezette be a gázt.)

Vagyis a vagyonnyilatkozata szerint Rogán akár a háromszintes ház egyedüli birtokosa is lehet, ha olyan ügyesen vásárol, ahogy elad. De az is lehet, hogy csak bérel az épületben egy lakást, vagy csak gyakran jár oda karantén idején. 

Legkésőbb a jövő évi vagyonnyilatkozatból valami talán kiderülhet arról, hogy talált-e új lakást magának a feltaláló, kiváló ingatlanos Rogán Antal. 

Forrás és fotó: 444.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük