Karácsony: Kellenek a fővárosi fertőzöttségi adatok

Budapest egészség koronavírus

A főpolgármester szerint ezekre azért van szükség, hogy megtervezhessék Budapest újranyitását.

A Facebookon sorolta fel a járvánnyal kapcsolatos még mindig megválaszolatlan kérdéseket Karácsony Gergely, aki az operatív törzs szombati tájékoztatójából hiányolta a Budapestre vonatkozó fertőzöttségi adatokat. A főpolgármester a facebook-bejegyzésben hangsúlyozta, hogy ezekre egyre nagyobb szükség lenne a város újranyitásának tervezése miatt.

Karácsony Gergely több ellentmondásra is felhívta a figyelmet. Azt írta, hogy az operatív törzs szokásától eltérően szombaton nem közölte, hogy hányan vannak kórházban, és hányan lélegeztetőgépen. Szeretné tudni, hogy

– miért maradt ki ez az adat

– miért tűnt el közel négyezer adat egyik napról a másikra a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról

– igaz-e a feltételezés, hogy az eltűnt adatok alapján már március elején nagyobb arányú lehetett a fertőzés

– hány „lakossági” és hány intézményi, vagyis elsősorban kórházi fertőzést regisztráltak.

A magánszolgáltatók PCR-teszt adatai a főpolgármester szerint azt a gyanút erősítik, hogy a járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz.

És ha ez így van, akkor lehet-e tagadni azt, hogy elképesztő felelőtlenség volt a fővárosi kormányhivatal részéről megtiltani, „felesleges költségnek” minősíteni a kórházból kikerülő betegek tesztelését

– kérdezi.

Karácsony Gergely szerint „a budapestieknek, akik eddig tiszteletreméltó belátással tartották magukat a korlátozó intézkedésekhez, jár a magyarázat, jár a tisztánlátás. És járnak az adatok, amelyeket a kormánytól kérünk. És kérni, követelni fogjuk újra meg újra, amíg meg nem kapjuk.”

Forrás és fotó: hvg.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük