Átadták a felújított Nyár utcai óvodát

oktatás Újpest

Déri Tibor polgármester, Bedő Kata oktatási és kulturális alpolgármester, illetve Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester részvételével adták át a Nyár utcai óvoda felújításának első ütemét.

Trippon Norbert Facebook bejegyzésében azt írja, az első ütem keretében négy csoportszobát, közösségi helyiséget (amelyben sófalat is kiépítenek a későbbiekben), iroda, vizesblokkok, mosókonyha (vadonatúj ipari mosó- és szárítógépekkel) adtak át.

A második ütem kivitelezése a bontási munkálatokkal megkezdődött. A folyatódó felújítás keretében kívül-belül megújul az óvoda, új nyílászárók, hőszigetelés, elektromosan mozgatható árnyékolók kerülnek beépítésre, valamint itt kerül elhelyezésre az Újpesti Intézményi Zöldfalak Program keretében az első élő növényfal is. Nyáron egyúttal az udvar is felújítására kerül, ahol kreszpálya is lesz.

A kivitelezés az intézményvezető, Altner Edit, a kivitelező és a műszaki ellenőr szoros együttműködésével valósul meg, különösen figyelve az óvoda egyes igényeire és észrevételeire.

Forrás és fotó: Facebook/Trippon Norbert

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük