Vidéken mától lassan újraindulhat az élet

Budapest egészség koronavírus

Kettéosztják az országot a ma életbe lépő kormányrendeletek: míg Budapesten és Pest megyében fennmaradnak a március 28. óta érvényes kijárási korlátozások, az ország többi részén szabadabban mozoghatnak az emberek.

A fővárosban minden marad a régiben

Ez azt jelenti, hogy

a fővárosban és a környékén élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el az otthonukat, tehát elmehetnek dolgozni, bevásárolni, sétálni, orvoshoz, halaszthatatlan ügyeiket intézni, műszaki cikkeket vagy akár vetőmagot venni, tisztítóba, sőt fodrászhoz is, viszont nem gyülekezhetnek, és mindenkitől, akivel nem élnek egy háztartásban, tartaniuk kell a másfél méteres távolságot.

Hétfőtől is csak az eddig nyitva tartó üzletek és működő szolgáltatások folytathatják a tevékenységüket, változatlan módon, azaz az élelmiszerboltokat, drogériákat és gyógyszertárakat kivéve délután háromig, az éttermek pedig továbbra is csak elvitelre adhatnak ételt vagy házhoz szállíthatnak. Például a könyvesboltok és a ruhaüzletek felkeresése továbbra sem számít alapos indoknak az otthonunk elhagyásához, még akkor sem, ha esetleg nyitva találunk ilyen egységeket.

Ami változás, hogy a sportélet Budapesten is újraindulhat, és nemcsak a hivatásos sportolók kezdhetik meg az edzést, de minden sportegyesület által szervezett, amatőr, szabadidős és tömegsport-tevékenység is engedélyezett, sőt nézők nélkül versenyeket is lehet rendezni. Vagyis már nem csupán az egyéni sportolás megengedett, hanem például a gyerekek futballedzései is megtarthatók szerte az országban. A bajnokságok folytatásáról a szakszövetségek dönthetnek.

A játszóterek megnyitásáról viszont az önkormányzatok dönthetnek, így Budapesten ez egyelőre valószínűleg nem történik meg.

A budapestiek csak alapos okkal hagyhatják el a várost

Amióta Orbán Viktor miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy május 4-étől más szabályok érvényesek a Budapestre és a Pest megyére, mint az ország többi részére, a legtöbben azt kérdezik: elhagyhatják-e a fővárosiak a lakóhelyüket, lemehetnek-e például a vidéki telkükre, a Balatonhoz vagy rokonokhoz?

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton azt hangsúlyozta, erre nincs lehetőség, és különösen nincs arra, hogy ott aludjanak, mint ahogyan strandolni sem mehetnek vidékre a budapestiek, a sétáláshoz pedig lehetőleg közeli és nem túl népszerű célpontot kell választaniuk. A március vége óta hatályos kormányrendeletből valóban ez következik, azonban tapasztalataink szerint a valóság igen távol került ettől, és sok budapesti töltötte a vidéki telkén ezt a hosszú hétvégét is. Mivel a fővárosból kivezető utakat vagy éppen a vonatokat eddig sem ellenőrizték tömegesen, visszatartó erőt leginkább az jelentett, hogy a polgármesterek az országosnál szigorúbb szabályokat is hozhattak a hétvégékre településükön, így megakadályozhatták a turistacélpontok látogatását, néhány helyen pedig a nyaralótulajdonosok távol tartásával is megpróbálkoztak. Az új rendeletek alapján viszont erre már nem lesz lehetőségük, az pedig fölöttébb életszerűtlen, hogy egy újranyitó vidéki étterembe csak a lakcímkártya felmutatása után engednének be bárkit is. Ezzel együtt tény, hogy

a jogszabályok alapján még legalább két hétig a budapestiek csak alapos indokkal mehetnek vidékre, tehát például dolgozni, vagy ha egy családtagjukról kell gondoskodniuk. Valószínűbb azonban, hogy a hatóságok inkább a csoportos szabályszegéseknek próbálnak gátat szabni, olyan esettel még senki nem fordult hozzánk, hogy a saját nyaralójában vagy oda tartva büntettek volna meg a kijárási szabályok megszegéséért. Persze az sem kizárt, hogy hétfőtől sűrűbbek lesznek az ellenőrzések.

Forrás és fotó: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük