Siker Svédországban, komolyabb korlátozások nélkül

egészség koronavírus Külföld

A svéd Közegészségügyi Hivatal epidemiológusa, Anders Tegnell a svéd közszolgálati tévének arról beszélt, hogy az országban a koronavírus reprodukciós rátája már 1 alatt van. Ez a szám mutatja, hogy egy fertőzött hány további embernek adja tovább a betegséget. Tegnell szerint ez az érték azt mutatja, hogy a járvány fokozatosan leapad.

A Közegészségügyi Hivatal adatai szerint április 10-e óta a járvány reprodukciós rátája  viszonylag stabilan 1 körül áll. Amíg április 1-jén ez az érték 1,4 körül járt, április 25-én már 0,85 volt. (A szigorúbb korlátozásokat alkalmazó Norvégiában április 6-án jelentették be, hogy a reprodukciós ráta 0,7 körül van.) 

Svédország a többi országhoz képest sokkal kevesebb korlátozással reagált a koronavírus megjelenésére, az általános iskolákat, az óvodákat és a vendéglátóhelyeket sosem zárták be. A kormány inkább arra szólította fel az embereket, hogy tartsák a távolságot. Tegnell korábban azt mondta, abból indulnak ki, hogy mindenkinek a maga felelőssége gondoskodnia arról, hogy ne fertőzzön meg másokat. Hozzátette, hogy a Google mobilitási adatai szerint ezzel is komoly csökkenést tudtak elérni az emberek mozgásában.    

Ugyanakkor a többi skandináv országhoz képest a svédeknél viszonylag magas volt a fertőzöttek és az áldozatok száma: szombat estig 22 082 igazoltan fertőzöttet találtak, 2669-en meghaltak, 1005-en pedig felgyógyultak.

Forrás: 444.hu
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük