Online majálison ünneplik a május elsejét – Újpesten is

interjú közélet közösség Újpest

A koronavírus-járvány miatt idén elmarad a hagyományos majális, a szakszervezetek ezért a közösségi médiában ünneplik meg a május 1-jét.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szerdai bejelentése szerint a SZEF, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés közösen, a Mi vagyunk május 1-je! Szolidaritás a válságban is című egész napos online rendezvényen ünnepli a munka ünnepét, amit a Facebookon lehet majd követni.

„130 éve ünnepelték először május elsejét Magyarországon, azóta minden évben megtartották, legfeljebb a világháborúk idején nem. De idén is ünneplünk, csak az online térben” – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Blikknek.

A három érdekképviselet az eseményen ismerteti majd a kormánnyal szemben megfogalmazott követeléseit, például:

– a munkájukat elvesztett emberek és vállalkozások kapjanak állami segítséget,

– legyen érdemi bérfejlesztés az egészségügyben, a pedagógusoknál, a szociális és a rendvédelmi területen,

– illetve a veszélyhelyzet gazdasági hatásait csökkentő intézkedések kialakításánál a munkaadók és a munkavállalók érdekeit képviselő országos szövetségeket is vonják be a döntésekbe.

„Közvetíteni fogjuk a megszokott reggeli köszöntőket, napközben pedig videókonferencia keretében szakmai és politikai beszélgetéseket tervezünk például a nők, a családok helyzetéről a munkaerőpiacon, valamint a munkavállalás lehetőségeiről. A szünetekben a rendszerváltás utáni május elsejékről lesznek összeállítások, hogy kicsit nosztalgiázni is tudjunk” – árulta el a programról Kordás László.

Az elnök az interjú végén azt is hozzátette: felhőtlen ünneplésre nincs okunk idén.

Újpesten Varju László szervez online majálist négy vendéggel

Május elsején Varju László Újpest-Angyalföld Facebook-profilján délelőtt 10 és déli 12 óra között virtuális majálist követhetnek az érdeklődők. Négy vendég is lesz: Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke, Bősz Anett országgyűlési képviselő, Bakai-Nagy Zita újbudai alpolgármester és Újpest képviseletében Bedő Kata alpolgármester.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: Index

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük