Karácsony négy levéllel vág vissza a kormánynak

Budapest Kormány koronavírus önkormányzat

A  péntek este egy Facebook-bejegyzésben négy dokumentumot hozott nyilvánosságra, ezzel reagálva arra, hogy a kormány és Orbán Viktor egyértelműen az otthon fenntartójának, a fővárosnak  a felelősségét hangsúlyozza, miután a Pesti úti idősotthonból csütörtökön 126, pénteken további 56 gondozottat vittek kórházba koronavírus, illetve annak gyanúja miatt.

Karácsony szerint a nyilvánosságra hozott négy dokumentumból három azt mutatja, hogy 

három hete kérték a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírusteszt nélkül.

A negyedik dokumentum, ami Karácsony szerint a legfontosabb, az a levél, amire hivatkozva elutasították az idősotthon vezetőjének a kérését az intézményükbe visszakerülő emberek tesztelésére vonatkozóan. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őt, mint ebben az esetben, amikor kórházból idősotthonba kerül vissza valaki. – írta Sára Botond kormánymegbízott megbízásából Vass Csaba  helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos a most megosztott dokumentum szerint.

A válságkezelés akadozik, az ellenfél lejáratása a szokásos tempóban zajlik – írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely  posztját azzal zárta, hogy ezért kezdte el a főváros saját forrásból az idősotthonokban elő ellátottak és az ápoló személyzet tesztelését, és az eredmények nyilvánosságra hozását, és ezért  is fontos, hogy a kormány haladéktalanul elkezdje az ország több mint 800 idősotthonában az ott élők és az őket ápolók tesztelését. 

Forrás: Index, Facebook
Fotó
: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük