Ugrásszerűen nőtt a forgalom Budapest belvárosában

Budapest Közlekedés

Napok óta megy a vita, hogy az ingyenes parkolás bevezetése milyen forgalomnövekedést hozott Budapesten. Sokan nagy közúti zsúfoltságra panaszkodnak, mások szinte észre sem veszik a változást. A megoldás kulcsa: lekértük a forgalmi adatokat utcára lebontva a járvány előtti időszakról, valamint az ingyenes parkolás bevezetése előttről és utána. A lokális problémákat a bécsi modell orvosolhatja: a kizárólagos lakossági parkolóhely felfestése, aminek előkészítéséről a főpolgármester nyilatkozott lapunknak. 

Hétfő óta nem kell fizetni a parkolásért Budapesten, sőt az ország más nagyvárosaiban sem. A lépést vita előzte meg, a leginkább érintett fővárosi kerületek például nagyon nem szerették volna, mert megnöveli a forgalmat és a beérkező ingázók a helyi lakosok parkolóhelyét veszik el. Mások szerint annyira lecsökkent a forgalom Budapesten a járvány miatti kijárási korlátozások alatt, hogy észre se lehet venni a növekményt.

Az is vita tárgya volt, hogy az ingyenes parkolás bevezetése csökkenti vagy növeli a járványveszélyt. Az ellene érvelők (a helyiek) szerint a lépés veszélyezteti a kerületben élők lakóhelyüknél történő parkolását, valamint nagyobb forgalmat, látogatottságot mozdít elő, ami elősegítheti a koronavírus terjedését. A mellette érvelők (bejárók) szerint pedig csökken a fertőzési kitettség, ha kocsival tudnak beutazni a belvárosba, mint sok utas között a buszon vagy villamoson. A saját szempontjait nézve mindkét félnek igaza van, a cikknek nem is ennek az eldöntése a célja, hanem hogy bemutassa: valójában mennyire nőtt meg a forgalom a fővárosban az ingyenes parkolás kihirdetése óta.

Ehhez már háromféle statisztika is rendelkezésre áll. Már első nap, hétfőn megírtuk a népszerű útvonalkereső applikáció, a Waze valós idejű adatai alapján, hogy a budapesti összforgalom növekedett. Az azóta elérhető adatok szerint ez a növekmény 10-15 százalék körül állt a következő napokban, kedden és szerdán is.

Nagyon megnőtt a forgalom Terézváros, Erzsébetváros, Józsefváros utcáin, és kisebb arányban (de sok utcában 10 százalékot meghaladóan) a Gellérthegyen, valamint a IX. a XI. és a III. kerület központi részein. Ez tehát a megfejtése annak, hogy miért éreznek nagy zsúfoltságot a város egyes részein lakók, és miért nem máshol.

A budapesti ingyenes parkolás kihirdetése előtt sok szó esett a bécsi példáról. Az osztrák főváros ugyanis már hetekkel előbb ingyenessé tette parkolóit a rövid távú parkolási zónákban. Ez utóbbi megfelel a budapesti parkolási zónáknak.

Bécsben azonban nagyon sok parkolóhelyet jelöltek ki az utcákban a helyi lakosoknak, amit csak ők használhatnak, nem kell közösködniük rajtuk a többi autóssal, és ez nagy különbség Budapesthez képest.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük