Járványkórházat nyithatnak Újpesten: Déri Tibor polgármester beszámolója

gazdaság önkormányzat Újpest

„A rendelkezésre álló hivatalos információk alapján a mai napon 82 újpesti lakcímmel rendelkező polgártársunk van hatósági házi karanténban. Eddig összesen 128 fő volt érintett, amiből az következik, hogy 46-nak már lejárt a karantén. Jelenleg a 82 hatósági házi karanténba rendelt személy közül 7 fő az, aki igazolt pozitív koronavírus teszttel rendelkezik, nekik feloldásig szól a karantén.” – írta bejegyzésében Újpest polgármestere.

JÁRVÁNYKÓRHÁZ LEHET A KÁROLYI KÓRHÁZBÓL

Újpest tegnap délután kapta az információt, hogy Kásler Miklós miniszter utasítást adott a Károlyi Sándor Kórház vezetésének, hogy az ágyainak minimum 60 százalékát szabadítsák fel COVID-19 fertőzöttek számára.

– Haladéktalanul felvettem a kapcsolatot a főigazgató asszonnyal, akinek felajánlottam segítségünket akár a logisztika területén a hosszú hétvége alatt is, ha szükség lenne rá – reagált Déri Tibor. A polgármester elhibázott lépésnek tartja a kórház életének felforgatását, hiszen

ebben az intézményben többnyire idős, krónikus betegséggel, gyakran önmagukat ellátni már képtelen állapotban fekszenek embertársaink.

Jelen állás szerint viszont azokat az idős embereket, akiknek van családjuk, hazaküldik, akiknek pedig állandó orvosi felügyelet szükséges, a tervek szerint a Baross utcai részlegbe költöztetik.

65 ÉVEN FELÜLIEK ELLÁTÁSÁRÓL VALÓ GONDOSKODÁS

Továbbra is várjuk azon 65 éven felüli újpesti lakosok jelzését, akik segítségre szorulnak! Felhívom a figyelmet arra, hogy egy 4 napos hosszú hétvége előtt állunk, így pénteken, vasárnap és hétfőn a boltok zárva tartása miatt a bevásárlások és gyógyszerkiváltások nem megoldhatók, kérünk mindenkit, előre tervezzen – figyelmeztetett Déri Tibor.

KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁSOK

Még nem tudjuk, hogy holnap fenntartják a jelenlegi állapotot, vagy szigorítanak a kijárási korlátozásokon. Tudom, itt a gyermekek számára a tavaszi szünet, az idő is csodálatos lesz, azonban továbbra is azt szeretném kérni, hogy tartsák be a korlátozásokat, hiszen most az lenne a fontos, hogy minél jobban lassítsuk a vírus terjedését.

Déri Tibor továbbra is arra kér mindenkit hogy aki teheti, maradjon otthon, hogy ezzel is lassítsuk a vírus terjedését.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: Újpesti Hírmondó

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük