Palkovics kibontotta gazdasági csomag részleteit: nem biztató

gazdaság Kormány koronavírus

Nem volt egyértelmű az első bejelentés alapján, hogy pontosan mit fizet az állam a rövidített munkaidőben dolgozóknak, Palkovics László kibontotta a részleteket.

Aki rövidített munkaidőben tud csak dolgozni a válság idején, annak három hónapra átvállalja a bérköltség 70 százalékát a kormány – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden. Palkovics órákkal a bejelentése után telefonon beszélt az InfoRádióban, és elmondta: nem arról van szó, hogy a rövidített munkaidő alapján járó bér 70 százalékát állnák.

Hanem annak a bérnek a 70 százalékát támogatja az állam, amelyet a dolgozó nem kap meg, amikor rövidített munkaidőre kényszerül.

A cégeknek májustól jelentkezniük kell a járási munkaügyi hivatalnál, be kell mutatniuk, hogy a rendelésállományuk mennyivel csökkent, az állam az így kieső rész bérköltségének 70 százalékát adja majd oda.

A kormány azoknak a vállalatoknak segít, amelyeknek a rendelésállománya legalább 15, de legfeljebb 50 százalékkal csökkent.

Palkovics azt is elmondta:

ugyan német modellre alapozzák a magyar tervet, de a német kormány engedi, hogy a dolgozó otthon legyen a kieső munkaidejében,

a magyar pedig azt szeretné, hogy más feladatokat végezzen a munkahelyén, vagy képzést kapjon a dolgozó akkor, amikor az eredeti munkáját nem tudja végezni.

Forrás: hvg.hu. MTI, Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

HIRDETÉS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük