A nyugdíjasok sávját használta vásárlásra egy újpesti férfi, intézkedtek ellene

koronavírus rendőrség Újpest

A nyugdíjasok délelőtti idősávjában szeretett volna sört és chipset vásárolni egy 30 éves újpesti hajléktalan férfi, 90 napos elzárás lett a vége. 

A történet úgy kezdődött, hogy március 29-én fél 11 körül bement egy újpesti kisboltba, alig pár órával azután, hogy bevezették a korlátozást, amely értelmében 9 és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak. Az eladó már akkor figyelmeztette az új szabályra fiatal vásárlóját, amikor ő még csak a polcoknál keresgélt.

Ekkor lépett színre a történet harmadik szereplője, egy idős vásárló, aki kérdőre vonta a boltban illegálisan tartózkodó férfit. 

A HAJLÉKTALAN FÉRFI HÁROMSZOR FELPOFOZTA A REKLAMÁLÓ VÁSÁRLÓT, A POLCOKRÓL PEDIG ELKEZDTE A FÖLDRE DOBÁLNI AZ ÁRUT.

Az akciójelent ezzel még nem ért véget, mert a bolti eladó a megtámadott vásárlója segítségére sietett, cserébe viszont ő is kapott egy pofont, és nekiesett az egyik polcnak. A dühöngő férfit végül a többi vásárló fogta le, és kivitték az üzletből. 

Az ügyészség közleménye szerint gyorsított eljárásban, garázdaság vétsége miatt előállították, és a bíróság jogerősen 90 nap elzárásra ítélte.

Forrás: Index.hu, ugyeszseg.hu
Fotók: MTI, ugyeszseg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük