Orbán bejelentése nem segített a forint árfolyamán

gazdaság koronavírus pénz politika

Jelentősen gyengült a forint azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a tervezett gazdasági csomag főbb irányvonalait. A dél körül mért 362-es árfolyamról azonnal 366 forintra romlott az euróval szemben a jegyzése, s azt követően sem tudott számottevően erősödni a nemzeti fizetőeszköz. Ez arra utal, hogy a piacok kevésnek tartják a hallottakat, vagy rossz irányba tett lépésekként azonosítják azokat.

A dollárral szemben ugyancsak négy forinttal 335-ről 339-ig esett a forint jegyzése, miközben a régiós devizáknál (zloty, korona) nem mozdultak. Ez is arra utal, hogy egyértelműen a kormányfői bejelentés értékelése miatt esett az árfolyam. Az utána eltelt két órában egy-egy forintot erősödött a magyar valuta az euróval és a dollárral szemben is, de még így is messze a dél körüli árfolyam.

A miniszterelnök bejelentéséből ugyanis egyelőre csak az irányok látszanak, a konkrétumokra még várni kell. Vagyis még mindig megmaradt a bizonytalanság.

Az Orbán Viktor által most bejelentett lépésekből még nem világos, mire szánják az akcióterv 1345 milliárdos költségvetési keretét – nem tudni, mennyi pénzt visz el például a vállalkozásoknak nyújtandó bértámogatás.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: unplash.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük