Brüsszel üzent Orbánnak: Figyelni fognak az uniós normák betartására

egészség Európai Unió Kormány koronavírus

„Senkit nem akadályozunk meg abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket, de éberen vigyázunk arra, hogy a koronavírus elleni küzdelemben az európai normákat a politika minden területén betartsuk” – reagált az Európai Bizottság vezető szóvivője, Eric Mamer hétfőn egy újságírói kérdésre Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth rádióban adott interjújával kapcsolatban.

Legyen az Magyarország vagy bármelyik másik ország, senki sem tudja a koronavírus okozta válságot egymagában legyőzni

– tette hozzá.

Orbán pénteken azt mondta az EU-val kapcsolatban, hogy „ha már segíteni nem tudnak, mert nem tudnak, akkor legalább ne akadályozzák a magyarokat a védekezésben”. Majd azt is hozzátette, hogy „Kínától és a Türk Tanácstól kaptunk segítséget. Így áll ebben a pillanatban a helyzet. Ettől mi még maradunk az EU tagjai. Ez az otthonunk, de látni kell, hogy most nem innen jön a segítség.”

Mamer arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bizottság javaslatára felfüggesztették a szigorú uniós költségvetési szabályokat, és a tagállamok anélkül támogathatják a bajba jutott vállalkozásokat, folyósíthatnak a munkanélküli segélyeket vagy fejleszthetik az egészségügyet, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana amiatt, hogy túlságosan megugrottak az állami kiadások.

A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy

37 MILLIÁRD EURÓS KORONAVÍRUS-REAGÁLÁSI BEFEKTETÉSI KEZDEMÉNYEZÉSBŐL 5,6 MILLIÁRD EURÓT, VAGYIS MINTEGY 2000 MILLIÁRD FORINT EURÓT MAGYARORSZÁGNAK SZÁNNAK.

Forrás: Index
Fotó: europaparl.eu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük