Ungár Klára: Kiválóan működik az újpesti sztk-ban bevezetett előszűrés

egészség koronavírus Újpest

Az Újpesti Hírmondó is megírta, hogy március 20-tól a felnőtt és gyermek szakrendelő bejáratánál egészségügyi kockázatbecslő ellenőrző pontot alakítottak ki, ahol minden érkezőt ellenőriznek (hőmérőzés, egészségügyi kikérdezés). A rendelőkbe csak azok a lakosok mehetnek be, akiket szakemberek az ellenőrzésen átengednek. Az azóta eltelt napok alatt szerzett tapasztalatoktól kérdeztük a rendelőintézet vezetőjét, Ungár Klárát.

– Ez egy kifejezetten sikeres intézkedés, ráadásul a betegek is pontosan megértették, hogy az ő javukat szolgálja, nincs felháborodás, nincs panaszkodás, mindenki kooperatív, együttműködő – mondta lapunknak Ungár Klára.

A kórházaknál már korábban felállították az előszűrési rendszert, de a rendelőintézetek vonatkozásában az újpesti volt az egyik első, ahol megvalósították.

Ungár Klára azt is elmondta, hogy mióta a rendszer működik csupa egy embert találtak, akinek magasabb volt testhőmérséklete, róla a kikérdezés során megtudták, hogy nemrég érkezett haza Olaszországból, de ebben a stádiumban még nem mutatható ki a vírus, ezért otthoni karanténba küldték.

– Ezt a rendszert egyre több rendelőintézetben alkalmazzák, ez is mutatja, mennyire hasznos. Fenn is tartjuk a járvány végéig

– mondta Ungár Klára, aki azt is elmesélte, hogy az elővigyázatosságra azért is szükség van, mert fokozottan veszélyeztetett embereknek is be kell jönniük a rendelőintézetbe, a terhes kismamáknak például rendszeresen.

Ungár Klára, a rendelőintézet vezetője épp átesik a vizsgálaton

– Sokan már eleve maszkkal érkeznek, de szerencsére a rendelőbe is érkeztek maszkok, így akik nem tünetmentesek, hanem köhögnek, tüsszögnek, azoknak már tudunk adni – mondta rendelőintézet vezetője.

Ungár Klára azt is elmondta, hogy egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy lenne koronavírussal fertőzött újpesti lakos.

Fotó és szöveg: Újpesti Hírmondó

Címke:

1 thought on “Ungár Klára: Kiválóan működik az újpesti sztk-ban bevezetett előszűrés

  1. Tegnap ott jártam! Valóban megnyugtató volt az „előszűrés”! Egy észrevételem van. Aggasztónak tartom, hogy szünetel a mammográfia, ultrahang, nincs lehetőség biopsziára. Melldaganatot észleltem Március 13. óta . Kétségbeejtő igyekezettel próbálok vizsgálathoz jutni, mert a daganat nem vicc! Az általános sebészeten megvizsgáltak (mert csak ők fogadtak), elküldtek a Honvéd kórház SBO-ra, ahol közölték, szépen menjek haza, ne akarjak korona vírus fertőzést kapni. Ők ilyen ügyekkel nem foglalkoznak. Most akkor fontos a korai beavatkozás, vagy nem fontos?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük