Karácsony Gergely úgy látja, nem lesz elkerülhető a kijárási tilalom bevezetése

Budapest egészség koronavírus önkormányzat

A főpolgármester szerint ez a járvány a miénknél fejlettebb egészségügyi rendszereket is próbára teszi.

A főpolgármester szerint őszig eltarthatnak a koronavírus elleni intézkedések, ami sok száz milliárdos lyukat üthet az önkormányzati szektoron.
– Nem tehetünk mást, mint drukkolunk a kormánynak, hogy sikeresen védekezzen a járvány ellen, de akadályozza az együttműködést, hogy a Főpolgármesteri Hivatalt sem látják el információval – mondta Karácsony Gergely a 24.hu-nak adott interjújában.

Karácsony ismét nehezményezte, hogy egyoldalú az információáramlás a kormány és a főváros között, és ha kérdeznek, akkor sem mindig érkezik válasz. “Amikor már nagyon szükségem van információra, akkor felhívom Gulyás miniszter urat, aki mindig visszahív”.

Beszélt arról is a főpolgármester, hogy „okkal aggódunk azon, hogy mit bír el a magyar egészségügyi ellátás, mert ez a járvány még a miénknél fejlettebb egészségügyi rendszereket is próbára teszi”.

(…) A kampányom óta tartom, hogy az egyik legfontosabb téma a kerületi egészségügyi rendszer fejlesztése. Az élet durván visszaigazolta, hogy ez a helyes politika.

Szóba került, hogy egy megállapodás értelmében a kormány az atlétikai világbajnokságra épülő stadionért cserébe 50 milliárd forintot utal öt részletben egészségügyi fejlesztésre Budapestnek. A kérdésre, hogy megérkezett-e már a 2020-ra szánt első 10 milliárd, a főpolgármester azt mondta,

bár a pénz nincs még ott az önkormányzatok számláján, a kormány döntése már megszületett, és elindult a támogatási szerződések aláírása is.

Megosztotta azt is, hogy a főváros kap 2 milliárd forintot a daganatos megbetegedések várólistáinak a megszüntetésére, a maradékból a kerületek befutott igényeit finanszírozzák. Ugyanakkor „minden terv, ami papíron volt, az már nincs”, mert a válsághelyzet előtt leírt számok mára Karácsony szerint érvénytelenné váltak.

Karácsony a fővárosra vonatkozóan nem lát területi adatokat a járvány elterjedtségéről, de a kijárási korlátozás szerinte elkerülhetetlen lesz.

A válságról szólva azt mondta, „ha jobban akarjuk kezelni a válságot, mint 2008-ban, akkor nem a gazdasági teljesítményt folyamatosan blokkoló és óriási társadalmi károkat okozó megszorítások kellenek, hanem egy óriási benzinfröccs a gazdaság motorjának”.

Remélem, hogy ez a válság felülírja azt a gondolkodást, hogy a társadalom van a gazdaságért. A nagy túrót, ez pont fordítva kell, hogy legyen!

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük