Nagyon aggódnak a kormánypártiak, hogy Budapestből diktatúra lesz

Budapest koronavírus média önkormányzat

Több kormánypárti politikus is kifogásolta, hogy az ellenzék, illetve a szerintük ellenzéki sajtó nem kritizálja a Karácsony Gergely által kihirdetett veszélyhelyzeti “rendeleti kormányzást” a fővárosban.

Kocsis Máté a Fidesz–KDNP parlamenti frakcióvezetője álságosnak tartja, hogy miközben az Országgyűlés (az ellenzéki ellenszavazatok miatt) nem erősítette meg a kormány veszélyhelyzeti intézkedéseit a koronavírussal kapcsolatban, ezzel egyidejűleg viszont Karácsony Gergely rendeleti kormányzást vezetett be Budapesten. Hozzátette, hogy a fővárosi közgyűlés nem is ülésezik, ezzel szemben a parlament ülésezik. 
Gyakorlatilag ugyanezen logika mellett érvelt Dömötör Csaba államtitkár is a Parlamentben. 

A testületi ülés helyett a főpolgármester a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok, azaz a katasztrófavédelmi törvény értelmében maga dönt az előterjesztésekről úgy, hogy előtte röviden egyeztet róluk a közgyűlési frakciókkal. Ebből lényeges elem, hogy

EZT A DÖNTÉSI METÓDUST EGY TÖRVÉNY, AZAZ A VESZÉLYHELYZETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLY ÍRJA ELŐ, NEM KARÁCSONY TALÁLTA KI HIRTELEN MEGVILÁGOSODÁSA EREDMÉNYEKÉPPEN.

Veszélyhelyzetben ugyanis a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja a 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) szerint. A helyzet is addig marad így, amíg a veszélyhelyzet véget nem ér. 

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a Facebookon ezekre a felvetésekre egy nyilvános poszt alatti nyilvános kommentben azt írta, most a fővárosi közgyűlésben

“csak a legszükségesebb döntéseket terjesztjük fel

minden frakcióval egyeztetés történik döntéshozatal előtt, és úgy születik döntés.”

– A veszélyhelyzetben a hatáskörök az önkormányzatról a (fő)polgármesterre szállnak, közgyűlést egyébként sem lehet összehívni. Az adott körülmények között megteszünk mindent annak érdekében, hogy valamennyi frakció és a függetlenek álláspontja is tükröződjön az elfogadott rendeletekben, amelyek valóban a legszükségesebbekre korlátozódnak”

Annyira jó lenne nem összekeverni a szezont a fazonnal.

– írta.

Forrás: Index
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük