127 nap múlva kezdődik a tokiói olimpia, de egyelőre teljes a bizonytalanság

egészség koronavírus sport

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden egyhangúlag, egy évvel eltolta a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság időpontját, a tokiói olimpia viszont még tartja magát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságon most még nagyobb lesz a nyomás, és persze a japánokon is. A Japán Olimpiai Bizottság alelnöke is elkapta a vírust.

A japán Egészség-, Munka-, Jólétügyi Minisztérium (MHLW) ez idáig nem ismerte el járványként az új koronavírus terjedését. A 126 milliós lakosságból összesen 882 esetet regisztráltak, naponta 40-50-nel ugrik meg az igazolt fertőzöttek száma. 29 haláleset történt, ami világviszonylatban kevésnek számít, és a populáció méretéhez képest is.

Az országban szigorú óvintézkedéseket hoztak rögtön a járvány elején: március másodikától a hónap végéig minden iskolát bezártak, és sorra mondták le a nyilvános rendezvényeket.

A járvány miatt egyre többször merült fel, hogy mi lesz az év legnagyobb sporteseményével, a tokiói olimpiával. Nem deklarált, de hivatalosnak látszó álláspont: két hónappal az olimpia előtt lehet majd érdemben nyilatkozni arról, meg lehet-e tartani a játékokat, addig türelmesnek kell lenni. Május huszadika még messze van, akkorra már az európai járvány is lecsengőben lehet, ha minden jól alakul addig, legalábbis ha az ázsiai trendeket vesszük figyelembe.

Japán miniszterelnöke, Abe Sindzo a legfejlettebb államok (G7) találkozóján kijelentette, az ország teljes olimpiára készül. Sportolókkal, nézőkkel. Neki nem lehet nagyobb vágya, minthogy júliusban Tokióban jelentse be: legyőzte a világ a vírust, a sport újra összehozta a világ legnagyobb hatalmait, és ha fel is függesztettek korábban versenyeket, most mindenki megmutathatja a tudását. Hatalmas dolog lenne, ha az NBA-sztárok éppen a városban lépnének ismét pályára, ha Tokióban térne vissza az élet a rendes kerékvágásba. Ez az idilli pillanat azonban még nagyon messze van, mert ha Japán készen is áll az olimpia megrendezésére, az minimum bizonytalan, hogy a világ képes-e arra, hogy sportolókat juttasson el oda.

NEM KÖNNYŰ VÁLASZOLNI ARRA A KÉRDÉSRE, HOGY VAN-E A VILÁGNAK OLYAN HELYE PILLANATNYILAG, AHOL A SPORTOLÓK BIZTONSÁGBAN FEL TUDNAK KÉSZÜLNI.

Forrás: Reuters, Index
Fotó: Reuters

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük