Újabb roham a hipermarketek ellen, kisegítő személyzetet keresnek

egészség gazdaság koronavírus

Ideiglenes munkaerőt toboroznak az élelmiszeráruházak. Őket nem érinti a nyitva tartás hétfőn bejelentett korlátozása.

„Élelmiszer-szállítási kapacitásaink megteltek, bizonytalan ideig nem tudunk új rendelést fogadni” – ez az üzenet fogadja az Auchan online áruházába betérő virtuális vásárlókat. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos újabb korlátozó intézkedések, például az iskolabezárások bejelentésének hatására ugyanis az eddiginél is többen kerekedtek fel bevásárolni. Aki pedig ezt a tömeget szerette volna kikerülni, a webes élelmiszerboltokból igyekezett feltölteni készleteit. Ez azonban most egyáltalán nem megy gyorsan, hiszen az online áruházak egyre kevésbé bírják a dömpinget.

Mivel nincs elegendő futár a megnövekedett igények kiszolgálására, már február végén is napokra előre beteltek a házhozszállítási időpontok, most pedig több hetes kiszállítási idővel kell számolniuk a vásárlóknak. Ennek ellenére a megnövekedett terhelés miatt a helyettesítő termékek aránya is megnövekedhet, de akár az is előfordulhat, hogy bizonyos terméktípusokból helyettesítő terméket sem tudnak majd szállítani.

A Tesco a megvásárolható termékek számát korlátozta pár napja az online boltjában. Mint a vásárlóknak kiküldött tájékoztatójukban írták: „ahhoz, hogy mindenki hozzáférhessen az alapvető termékekhez, egyes kategóriákon belül 12 darabban maximalizáljuk a megvásárolható mennyiséget vásárlónként.

Hogy az online áruházak sem tudnak mindent kiszállítani, ami a webáruházból megrendelhető, annak az az oka, hogy az online boltok is a vásárlóhoz legközelebb eső áruházból viszik ki a megrendelt termékeket, ha pedig ott nincs a polcon az adott áru, akkor az online vevőt sem tudják kiszolgálni.

A Tesco emiatt most ideiglenes munkaszerződéssel keres dolgozókat. Álláshirdetésükben azt írják: ”Ideiglenesen új kollégákat toborzunk, pénztárosokat, áruházi munkatársakat és bolti eladókat az üzletekbe, illetve bevásárlási és kiszállítási asszisztenseket és szükség esetén másokat is”. A bolti dolgozók terhelését ugyanakkor nemcsak a bevásárlási dömping, hanem az is fokozza, hogy sok a kisgyerekes munkavállaló, aki most az iskola és óvodabezárások miatt nem feltétlen tudja kire bízni gyermekét.

Forrás és fotó: Népszava

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük