Nemzeti ünnep: A műsor elmaradt, de a koszorúzást megtartották

Újpest

A március 15-i ünnepséget ugyan a jelenlegi helyzetben nem lehetett megtartani, ám a koszorúzás, a hősök előtti főhajtás természetesen nem maradhatott el.

Görgey Artúr tábornok újpesti szobránál Déri Tibor polgármester, Bedő Kata, Trippon Norbert, Kanász-Nagy Máté, Czigler László alpolgármesterek, valamint Dallos Andrea jegyző emlékezett a forradalomra és szabadságharcra.

„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyugodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!”

Déri Tibor ezen sorokkal nyitotta Petőfi Sándor a 15-dik Március, 1848 című versét. Igaza volt, azóta is a legemlékezetesebb, legmeghatározóbb nap volt ez a magyar történelemben.
Sorait így folytatta:

„Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.”

A polgármester ezután arról beszélt, hogy, a maroknyi fiatal az akkori hazai népet elnyomó állapotok, a nemzetközi események, valamint a 13-án kitört bécsi forradalom oldalvizén kiváló érzékkel ragadta meg a pillanatot, és megfogalmazták az évszázad történelmi követelését, volt bátorságuk kiállni a magyar nép elé, és azt elmondani. 

Nézeteiket, eszméiket képviselték az életük árán is. 

– Egy mondat is képes lelket, történelmi pecsétet adni egy nyomdagépnek: – ”a nép nevében lefoglalom”- ez a mondat, ami egyszerre vetett véget évszázadoknak. A nyomdagép papírra vetette a 12 pontot, ezzel a szót szabaddá tette, a kimondott szó erején keresztül pedig magát a népet is.

Ez volt a forradalom első lépése, ez volt a Magyarország számára a forradalmi pillanat, a sajtószabadság. 
Valójában a szólás szabadsága jelenti a nép uralmát!

A 12 pontban a cenzúra eltörlése csak egy követelés volt – a pontok sorában a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, az úrbéri viszonyok megszűntetése, és maga az Unio is szerepelt. 
Ezek mind olyan vívmányok, melyek bő másfél évszázad múltával is alapvető követelményei egy egészséges társadalomnak. Ezek az egyenlőség, szabadság, testvériség eszméi!

A magyar nép 1848-ban is, 1956-ban is képes volt és hiszem, napjainkban is képes lesz megmutatni;

– hogy felismeri a maga érdekét, 

– hogy tud tenni érte, 

– hogy nem a bosszú, hanem a bölcsesség vezérli,

– hogy pontosan felismeri a bajok legmélyén is a kiutat,

– hogy mikor mi a teendője. 

Mutassuk meg napjaikban is, hogy felnőtt és demokráciára érettek vagyunk, hogy szabadon, felelősségteljes és tudatos állampolgárokként vigyázunk egymásra a mindennapjainkban és együtt közösen összefogva átvészeljük az előttünk álló nehéz időszakot – mondta ünnepi beszédében Déri Tibor.

Forrás: Facebook, Újpesti Hírmondó
Fotók: Facebook

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük