Két hónapra le kell zárni a világot – állítja a bostoni Network Science fizikusa

egészség gazdaság Közlekedés Külföld

„Elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a világot” – írta Barabási Albert László. A bostoni Network Science Institut hálózatkutató fizikusa a Facebookon azt írta: a laborban „február közepe óta tudjuk, hogy március közepén le fog állni a világ. (…) Nehéz két hónap lesz, és a java még hátra van”.

Úgy számol: „már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Az ebolát ki lehetett így írtani, de a koronavírus túlságosan fertőző és már túl elterjedt. Ráadásul oltásra sem számíthatunk az idén.” Így pedig be kell nyomni a társadalmi féket, hogy lelassítsák a betegség terjedését.

Minden modell azt jósolja, hogy nagyjából a lakosság fele fertőzötté válik egy éven belül

– adott ijesztő előrejelzést. „Beavatkozás hiányában a folyamat egy jól megjósolható Gauss-görbét követ—gyors növekedés, egy markáns csúcs, majd lecsengés. A csúcson viszont nem lesz kórházi kapacitás mindenki számára, akinek erre szüksége lenne. És

a csúcs ijesztően közel van

– heteken belül tízezrek lesznek megfertőzve, ha nem teszünk semmit”.

Ha mindannyian komolyan vesszük a koronavírust, „elkerülhetjük, hogy egyszerre legyünk betegek. Így maradhat ellátás és oxigén azok számára, akiknél súlyossá válik a fertőzés” – tette hozzá.

A következő hónapokban nagy valószínűséggel fertőzötté válok. Több milliárd koronavírus fog a testemben termelődni, elindítva egy kétségbeesett harcot az immunsejtjeimmel. Viszont krónikus betegség hiányában, Bostonban, a Harvard kórházainak a szomszédságában bízok abban, hogy győzni fog az immunrendszerem. Mégis nagyon aggódom a vírus miatt. Annyira, hogy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a vilagot. Nem magam miatt tennem ezt, hanem édesanyám miatt. A laborban február óta tudjuk, hogy március közepén le fog állni a világ – írta a tudós.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük