Összehívták a budapesti operatív törzset, reagálás az iskolabezárásokra

Budapest egészség

A kormány végre meghozta az egyedül lehetséges döntést az iskolák bezárásáról. Számos kérdés azonban megválaszolásra vár, ezért az önkormányzatok nagyon várják a vonatkozó kormányrendelet megjelenését – írta szombati Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Szerinte különösen azért lenne szükség a kormányrendelet megjelenésére, mert a pár nappal korábbi megjelent rendelet még kifejezetten tiltja, hogy az önkormányzatok által üzemeltetett óvodák is bezárjanak, márpedig az összes intézmény zárásának lenne értelme.

„Sok kérdést kell tisztáznunk, felelős döntést hoznunk a közétkeztetés és a szociális ellátás területén,

a bölcsődéket, óvodákat illetően, a közösségi közlekedésben, de az idősgondozásban és a hajléktalanellátás terén is. Ezért ma délutánra összehívtam a fővárosi operatív törzset és valamennyi kerületi polgármestert. A döntéseinkről természetesen azonnal tájékoztatást adunk. Vigyázzunk egymásra, Budapest teszi a dolgát” – áll a bejegyzésben.

– A Főpolgármesteri Hivatalban kezdtem a napot, ahol Karácsony Gergely főpolgármesterrel, Cserdiné Németh Angéla és Dr. Kiss László polgármesterekkel ülésezett a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöksége. Hétfőn rendkívüli ülést tartunk, melyre az alábbi ajánlásokat tesszük – írta bejegyzésében Újpest polgármestere, Déri Tibor.

Forrás: hvg.hu
Fotó: Facebook/Déri Tibor

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük