Tabutéma volt, de már fontolgatják a tokiói nyári olimpia elhalasztását

egészség sport

Az idei nyári olimpia elhalasztását fontolgatják a szervezők. Takahasi Harujuki, a tokiói szervezőbizottság végrehajtó tanácsának tagja a Wall Street Journalnak azt mondta, hogy a játékok elhalasztása anyagilag kedvezőbb megoldás lenne két másik mérlegelt lehetőségnél, az olimpia zárt kapuk mögötti megtartásánál, vagy az esemény teljes lemondásánál.

“Nem hiszem, hogy a játékokat törölnék. Elhalasztani elhalaszthatják”

– mondta Takahasi a Wall Street Journalnak. A játékok törlése ugyanis komoly anyagi veszteséget okozna, és nagy bajba keverné a játékok közvetítési jogait már évekkel ezelőtt értékesítő Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

A játékok elhalasztásának gondolata már egy hónapja is felmerült, bár akkor a szervező bizottság elnöke, Mori Josiro még azt állította, hogy az olimpia a terveknek megfelelően július 24-én kezdődik majd. “Ismételten világossá szeretném tenni, hogy nem tervezzük a játékok törlését vagy elhalasztását. Ezt hadd tegyem világossá” – mondta február 13-án a NOB vezetőinek.

A játékok törlése valóban brutális veszteségeket okozna. Az amerikai közvetítési jogokat birtokló NBC például mostanáig már 1,25 milliárd dollárért értékesített reklámokat, ezt a játékok törlésével buknák. Arról nem is beszélve, hogy Japánnak milyen veszteségeket okozna, ha teljesen fölöslegesen építettek volna stadionokat és sportcsarnokokat, köztük sokat olyan sportágaknak, amelyek az olimpián kívül senkit, de japánokat biztos nem érdekelnek.

Forrás: 444.hu. Reuters
Fotó: tokyoolimpics.com

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük