Idén elkészül a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának terve

Budapest Közlekedés Újpest

Várhatóan még a tavasszal kiírják a közbeszerzést a 3-as metró aluljáróinak felújítására és akadálymenetesítésére, mondta Varga Ivett, a BKK februárba kinevezett vezérigazgatója az MTI-nek.

A BERUHÁZÁS NAGYJÁBÓL 17-18 MILLIÁRD FORINTBA FOG KERÜLNI, ÉS A METRÓ KÖZÉPSŐ SZAKASZÁNAK FELÚJÍTÁSÁVAL EGY IDŐBEN KEZDENÉK MEG.

Varga arról is beszélt, ha a szükséges források meglesznek, még idén elkészül a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának terve. Az építés, valamint a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése viszont csak európai uniós forrásokból tud megvalósulni, így arra várni kell, amíg elkészül az új uniós költségvetés, és kiderül, mennyit kap Budapest. 

A Lánchídról azt mondta, várhatóan még tavasszal feltételes közbeszerzési eljárást indítanak. A műszaki tartalom érdemben nem módosul, továbbra is a híd, a pesti villamosalagút és a budai váralagút együttes rekonstrukciójára tennének javaslatot. Hogy ebből mit tudnak megvalósítani, azt csak az ajánlatok beérkezése és a források előteremtése után tudja megmondani. 

Módosulhat még a forgalom rendje is, bár a Lánchíd szerinte gyalogoshídnak kevésbé alkalmas, hiszen az útpályáról erősen korlátozott a kilátás a láncszerkezet miatt, amely ráadásul az átjárást is akadályozza.

Forrás: MTI
Fotó: Wikipédia

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük