A Magyar Rádió régi épületeit kapná meg a Pázmány egyetem a belvárosban

oktatás politika

A kormány nevében Semjén Zsolt benyújtott egy törvényjavaslatot a parlament elé, ami arról szól, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Palotanegyedben kap épületeket, cserébe az állam ingyen megkapja az egyetem piliscsabai kampuszát. 

A törvényjavaslat szerint erre azért van szükség, mert a PPKE jelenleg széttagoltan (Budapesten, Piliscsabán és Esztergomban) végez oktatási tevékenységet, ez pedig „hátrányos hatással van PPKE egyes fakultásainak működésére”. Az egyetem karainak egy helyre terelése pedig az egyetem „súlya” miatt indokolt.

A PPKE az egyetem jelenlegi, Szentkirályi utcai főépületével szemben kap ingatlanokat, azokat, amik korábban a Magyar Rádióhoz tartoztak, köztük az Esterházy-palotát és a Károlyi-palotát.

Az, hogy az állam mit kezd a cserébe kapott piliscsabai épületekkel, még nem tudni. A PPKE egyébként nem állami, hanem egyházi fenntartású egyetem, Semjén törvényjavaslata kicsit magyarázkodik is, szerintük az állam és egyház szétválasztása nem jelenti azt, hogy az egyházak ne kaphatnának támogatást az államtól-

A palotát Károlyi Lajos gróf megbízásából Ybl Miklós tervezte 1863-ban. Az épületet 1921–1944 között az Olasz Királyság követsége bérelte a Károlyi-családtól. 1944-ben teljesen kiégett, a háború után a Bizományi Áruház raktáraként üzemelt. Az épületet 1966-ban kapta meg a Magyar Rádió, és a régi tervek alapján részlegesen helyreállíttatta, azonban mára igen lepusztult állapotba került. A Rádiómúzeum, az Irattár, a Reklámiroda és az Informatika elhelyezését szolgálta, ma üres.

Forrás: 444.hu, Index, Újpesti Hírmondó
Fotó: kitervezte.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük