Mától működik az azonnali fizetést lehetővé tevő bankrendszer

gazdaság pénz tech

Március 2-re virradóra elindult az azonnali fizetési rendszer (afr) Magyarországon. Az Index körbekérdezte a 9 legnagyobb hazai bank kommunikációs munkatársait, vagy a szolgáltatásért felelős szakembereket, illetve tesztelt is pár bankot.

Az afr alapvetően nagyobb zavar nélkül elindult, az éjszaka során a bankok még olykor teszteltek, egymást is figyelmeztették hibákra, bedugulásokra. Ami akadozott, az elsősorban a tranzakciókról szóló visszajelzés (az sms-ek).

  • Az Erste, az UniCredit és a CIB nem tapasztalt semmilyen zavart, érdemi döccenést.
  • A Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank együtt indult, mi azt hallottuk, hogy itt is problémamentes volt a rajt, egyedül a Takarékbanknál okozott fennakadást, hogy a kialakított sms-formátum túl hosszú szöveget tartalmazott, ezt kellett orvosolni. A Portfolio.hu az élő tesztje során egyedül az MKB-ban tapasztalt némi tranzakciós késlekedést.
  • A K&H nem tudta befejezni a tesztelést éjfélig, ez a bank végül 2 körül tudott elindulni, de utána zavarmentesen.
  • A Raiffeisen rendszerében az éjszakai utalás azonnal elment, de csak reggel érkezett meg róla a visszajelző üzenet.
  • Az OTP-nál a fogadó oldali visszajelzéseknél volt hasonló akadozás, de a bank jelezte, hogy már dolgoznak a feladaton. Saját tapasztalatom szerint az éjjeli utalásról reggel 9 órakor jött visszajelzés, amely akkor már nem aktuális egyenleget tartalmazott.  

Mire jó, mire nem?

Pénzt sokféleképpen lehet utalni,

  • bankon belülre vagy kívülre,
  • különböző pénznemekben, eltérő összegekkel,
  • magunknak vagy másoknak,
  • egyedileg vagy csoportosan (kötegben).

Az afr a forintszámlás forintutalásokat mindenképpen, de döntően az Európai Gazdasági Térség (EGT) devizáiban vezetett számlákon elindított forintutalásokat is érinti, 10 millió forintos összeghatárig. Ami ezen kívül esik, vagyis 10 millió forintot meghaladó, vagy nem EGT-devizában történik, az a banki nyitvatartási időben, az eddig megszokott módon megy tovább.

Forrás és fotó: Index

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük