Százmilliót költ üzleti ülőhelyekre a közmédia a Fradi-stadionban

Budapest pénz sport

Komolyabb sportesemény jogainak megvásárlása nélkül is simán elköltött egymilliárd forintot 2019-ben különböző sportközvetítésekhez köthető szerződések keretében a közmédia.

A legtöbb pénz egyedi eseményekre vagy valamilyen technikai dologra – például vonalköltségre, illetve a szerződéses kommentátorok fizetésére – ment el, de akad néhány érdekesebb tétel is a listán.

Drága a sport

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több hónapnyi szünet után a közelmúltban frissítette az 5 millió forintos értéket meghaladó szerződései listáját, a 2019-es megállapodások többségével. A szerződéseket szokás szerint nem kereshető, szkennelt pdf fájlokban töltötték fel, egészen pontosan kettőben, vélhetően azért, mert a 150 oldalnyi felsorolás egyben már sok lett volna.HIRDETÉS

Az állami média, amióta elindította a saját sportcsatornáját, hagyományosan ilyen tartalmakra költi a legtöbb pénzt, éves szinten sok-sok milliárd forintot. Korábban már írtunk róla, hogy 2018 végén

az MTVA 15 legnagyobb értékű szerződéséből 13 valamilyen sportközvetítésre vonatkozott, és csak ezek összértéke szinte hajszál pontosan 70 milliárd forintra rúgott.

Jelenleg évente csak az erősen túlárazott magyar labdarúgó-bajnokság 3,8 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, de a Bajnokok Ligája (BL) és a Forma-1 is minden esztendőben milliárdos tétel, ahogy az olimpia, illetve a foci-vb és Eb is, amikor megrendezik.

Bár a FTC Labdarúgó Zrt.-vel kötött megállapodás már viszonylag nagynak számított, 2019-ben nem ez volt a legnagyobb, hanem egy sokkal furcsább és egyébként szintén a zöld-fehér csapathoz köthető tétel. Az MTVA ugyanis közel 324 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon

bő 103 millió forintos szerződést kötött három évre a Fradi stadionját fenntartó Lagardere Sports Kft.-vel üzleti ülőhelyek és kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére a Groupama Arénában.

Az rejtély, hogy ez pontosan mit takar, és részleteket az érintettektől sem sikerült megtudni. De az általános szerződési feltételeket (ÁSZF) többször is közzétette a Lagardere, s abból az derül ki, hogy az „üzleti ülőhelyek” kategóriában is többféle csomag van. Abban nagyjából mindegyik megegyezik, hogy belépést biztosít a Fradi valamennyi magyar bajnoki és kupameccsére, illetve elsőbbségi jogot az egyéb rendezvényekre, mint például a BL- és EL-meccsek, a válogatott mérkőzések vagy éppen a stadionban rendezett koncertek. Méghozzá úgy, hogy az érintett szektorokat már két órával a rendezvény előtt megnyitják, és csak egy órával annak végét követően kell elhagyni a stadiont.

Forrás: G7.hu
Fotó: Groupamarena.com

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük