Lassan, de folyamatosan gyengül a Fidesz, lassan, de folyamatosan erősödik az ellenzék

politika

Az elmúlt hetekben két megyei jogú városban is időközi választást tartottak az országban. Az első választást január 26-án Győrben, Borkai Zsolt megüresedett polgármesteri székéért – Borkait korábban a Fidesz támogatta, de ő az októberi választás után az alakuló ülésen lemondott. A másodikra február 16-án került sor, Pintér Tamás, volt jobbikos országgyűlési képviselő polgármesterré válása miatt Dunaújváros és környékén, a Fejér megyei 4-es számú egyéni választókerületben. A Mérce összefoglalója.

A két választás érdekessége, hogy nagyon más helyi erőviszonyok között zajlottak. Míg Győr évtizedek óta a Fidesz egyik legerősebb bástyája, addig Dunaújvárosban a 2018-ban és 2019-ben is a Fidesz az egyik leggyengébb eredményét hozta a megyei jogú városok sorában. Így előzetesen azt lehetett várni, hogy a Fidesz simán nyeri a győri választást, és Dunaújvárosban 10-15%-os arányban kikap az ellenzéki jelölttel szemben.

Nagyjából így is történt, de érdemes a két eredményt összehasonlítani, mégpedig úgy, hogy megvizsgáljuk, hogyan változott a jelöltek támogatottsága az elmúlt két évben, és hogyan hatott ki a jelölő pártok országos támogatottsága a helyi eredményekre.

Mi történt Győrben?

Ha megnézzük az elmúlt négy választás eredményeit, látható, hogy Győrben a Fidesz Borkai botlását követően is azonnal képes volt a törzsszavazóit elvinni az urnákhoz január 26-án. Míg a 2019-es EP választáson a Fidesz 53%-ot ért el a városban, addig Dézsi Csaba András, a Fidesz polgármester-jelöltje a szavazatok 56%-t kapta januárban. Ez önmagában nem meglepetés, mivel egy helyi politikában ismert jelölt versenyzett az MSZP-s Pollreisz Balázzsal, aki ugyan 5 éve önkormányzati képviselő a városban, de nem tekinthető erős jelöltnek Dézsihez képest.

Mi történt Dunaújvárosban?

Ahogy látható, mind Győrben, mind Dunaújvárosban a vártnál simábban győzött az esélyesebb jelölt.

Az azonban látszik az adatokból, hogy a Fidesz helyi erősödése megtört, pontosabban visszarendeződés figyelhető meg Dunaújvárosban,

ahol a kormánypárt nem tudott szoros meccset vívni az egységes ellenzéki jelölttel szemben (pedig októberben csak 5,5% különbség volt az ellenzéki blokk és a Fidesz szavazatai között).

A Fidesz vártnál rosszabb dunaújvárosi eredményéhez az is hozzájárul, hogy egy független jelölt támogatása nem egyenlő egy ismert fideszes jelölt indításával. Utóbbi jelölt könnyebben szerez szavazatokat, így a gyengébb fideszes eredmény a jelölt kiválasztásának is köszönhető (amely választás valószínűleg tudatos volt a Fidesz részéről, kvázi önként lemondva a győzelem esélyéről is).

Gyengül a Fidesz országosan, és még nincs is válság

A két eredmény közül a Fejér megyei 4-es körzet eredményei mutatják meg leginkább, hogy lassan fogyatkozik a Fidesz támogatottsága, és az ellenzéki pártok aktív szavazói tábora növekedett.

A Vox Populi közvéleménykutatásokat összesítő odala (Tóka Gábor politológus professzor jóvoltából) egy nagyszerű trendábrán mutatja be, hogy az októberi önkormányzati választások óta – a közvélemény-kutatások számai alapján – lassan erodálódik a Fidesz támogatottsága, és ezzel párhuzamosan az ellenzéki tábor is erősödik.

Sokkal közelebb van egymáshoz a két tábor, mint fél évvel ezelőtt voltak. Ráadásul most már bizonyítékot is kapott arra az ellenzéki oldal, hogy egy közös jelölt mögé képes a szavazók nagy többsége besorolni.

Forrás: Mérce.hu
Fotó: Zsurpubi.hu, Mérce.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük