Egy egész mesebirodalmat köszönhetünk a tegnap elhunyt Csukás Istvánnak

A 83 éves korában hétfőn elhunyt Csukás István rendületlenül hitt a gyerekekben, és örömmel kelt versenyre az ő végtelen képzelőerejükkel. Olyan karakterek születtek így, amelyek generációk gyerekkorát határozták meg: Süsü, Pom Pom, Bagaméri, Mirr-Murr.

Pom Pom meséi

Csukás István bevallottan kedvenc karaktere Pom Pom volt. „Persze ő is képzelt lény, akárcsak Radírpók vagy Festéktüsszentő Hapci Benő. A Pom Pom meséi azért a kedvencem, mert végre egy olyan történetet írtam, amelynek nem egy kisfiú, hanem egy kislány a főszereplője, aki nagyon lassan megy iskolába, és közben mindenfélét képzel” – mondta az MTI-nek a 75. születésnapján.

Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek?

– ez a nyitány a képzelet csodálatos helyeire hívogatott be nagyon sok gyereket esténként. Pom Pom eleve a képzelet szüleménye volt, egy olyan világot testesített meg, amely nem létezett, mégis a gyerekek fejében nagyon valóságos volt. És még az alakját is bámulatosan tudta változtatni! Ezt az alakváltást az ország egyik legsikeresebb karikaturistája, Sajdik Ferenc tette vizuálisan is megfoghatóvá.

Pom Pom tehát ült az ágon, egy szép hosszú ágon, és mindennap várta Picurt, akinek nem sok kedve volt ahhoz, hogy az iskolába siessen – ezt is nyilván mélyen át tudtuk érezni –, annál több ahhoz, hogy végighallgassa Pom Pom meséit. Mert Pom Pom mindig készen állt arra, hogy felvidítsa a barátnőjét, és mindig volt egy sztorija a legképtelenebb figurákról: Gombóc Artúrról, Radírpókról, Festéktüsszentő Hapci Benőről, Bátor Tintanyúlról, Madárvédő Golyókapkodóról, Civakodó Cipőikrekről, Ásító Szörnyetegről, Óriástüdejű Levegőfújóról, Lesbőltámadó Ruhaszárítókötélről vagy épp az Órarugógerincű Felpattanóról. A fantázia tényleg határtalanul szárnyalhatott. És a legszebb az egészben, hogy ezek a mesék nemcsak a gyerekkori nosztalgia miatt kedvesek, hanem önmaguk jogán is jók.

Csukás István nagyvonalú volt a humor adagolásával a meséiben. A névkomikumot például csúcsra járatta, és mintha soha nem fogyott volna ki a jelzőkből. 

A nagy ho-ho-ho horgász

A nagy ho-ho-ho horgász a fenntartható, etikus horgászat rajzfilmes kiáltványa: ez a papucsos, rövidnadrágos, kalapos kisember olyan szórakoztatóan béna, hogy a legtöbbször zsákmány nélkül áll fel a víz mellől. De itt nem is az eredmény a lényeg, hanem az erőfeszítés és az a se veled, se nélküled kapcsolat, amely a nagy ho-ho-horgászt a legjobb barátjához, egyben beosztottjához, a Főkukachoz fűzi.

Süsü, a sárkány

Ó, ha rózsabimbó lehetnék! Rám szállnának szépen a lepkék! Kicsi szívem vélük dobogna! Nem lennék ilyen nagy otromba! Ezt a vágyam senki se érti, se gyerek, se nő és se férfi! Senki, senki itt a világon, mi is az én titkos nagy álmom!

Kinek ne lett volna az életében egy olyan időszaka, amikor úgy érezte, senki sem érti meg! Süsü, a sárkány ennek a kitaszítottságnak volt a cuki megtestesülése, és annak ellenére, hogy lehetetlenül nézett ki – nem elég, hogy sárkány volt, még ráadásul egyfejű –, könnyen lehetett azonosulni vele.

Keménykalap és krumpliorr

Itt van megjött Bagaméri, a fagylaltját maga méri!

– próbálja saját portékáját eladni az Alfonzó által játszott fagylaltos, sikertelenül, hiszen a környékbeli gyerekek között elterjedt, hogy mérgező a fagyija. „Meg vagyok átkozva, meg vagyok átkozva!” – konstatálja az öreg. A Keménykalap és krumpliorr című Csukás-regényből készült ifjúsági sorozat mindenkinek alapélmény, aki a 70-es években gyerekeskedett. Mindenki szeretett volna olyan kalandokat átélni, mint amit a Vadliba kisdobos őrs tagjai, akik Bagamérivel versenyezve (hiszen nyomravezetői díj is járt érte) próbálják kideríteni, ki lopta el az állatkert kismajmait.

Mirr-Murr kandúr kalandjai

Nincs erről komoly szociológiai felmérés, de a 70-es években valószínűleg az Oriza Triznyák őrs és a Mirr Murr őrs volt ez egyik leggyakoribb kisdobos őrs elnevezés. Már csak ezért is elképzelhetetlen, hogy a 70-es években felnőtt generáció ne emlékezne a Mirr-Murr kandúr kalandjaira. Az akkori egyetlen televízió bábfilmsorozatát a Pannónia Filmstúdió készítette 1972 és 1975 között Foky Ottó rendezésében.

Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson. Miután 1957-ben abbahagyta jogi tanulmányait, írásaiból élt. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt. 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott. Mint az MTI felidézte, Csukás István alkotásait számos elismerésben részesítették. 1977-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díját. Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben tüntették ki Kossuth-díjjal tüntették ki magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért. 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott.

Forrás: Újpesti Hírmondó, hvg.hu. MTI, MTVA
Fotók és videók: MTI, MTVA, YouTube