Ma este 6-kor gyertyagyújtással emlékeznek Göröcs Jánosra az újpesti stadionnál

sport Újpest

Hétfőn 18 órakor, a Szusza Ferenc Stadion Megyeri úti bejáratánál gyertyagyújtással emlékeznek a legendás futballistára – közölte az Újpest FC hivatalos oldalán. Göröcs Jánost az UTE mellett Újpest önkormányzata is saját halottjának tekinti, több mint 10 éve kerületünk díszpolgára volt.

Göröcs János, becenevén Titi, VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok egykori közönségkedvenc. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához.

1956-ban mutatkozott be a Vasas Izzó NB II-es csapatában.[2] Innen 18 évesen került az Újpesti Dózsa csapatához, amelyhez 15 évig hű maradt. Az Újpesttel ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes. 1961-1962 KEK kiírásban a sorozat gólkirálya lett, a csapat az elődöntőig jutott. 1968-1969-es VVK szezonban, a döntőben a Newcastle United-del szemben maradtak alul. 1972 és 1974 között Tatabányán játszott és két Közép-európai kupa-győzelem volt a legnagyobb eredménye.

A válogatottban

1957-ben tagja volt a spanyolországi UEFA-tornán szereplő ifjúsági válogatottnak. A magyar válogatottban 1958 és 1970 között 62 alkalommal szerepelt és 19 gólt szerzett. 1960-ban a római olimpián a bronzérmes csapat tagja (9-szeres olimpiai válogatott). 1962-ben a chilei világbajnokságon ötödik helyezést ért el a válogatottal. 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon egy bajnoki mérkőzésen szerzett sérülés miatt nem tudott részt venni.

Edzőként

1974-ben kezdte edzői pályafutását. Először Újpesten volt az ifjúsági csapat edzője. 1976-tól évekig Kuvaitban dolgozott utánpótlás edzőként. 1985 és 1988 között az Újpesti Dózsa vezetőedzője. 1986-1987-es idényben második, és MNK győztesek, a következőben harmadikak. Összesen 93 mérkőzésen irányította a lila-fehéreket. A kilencvenes évek elején Iránban dolgozott.

Eredményei
Olimpiai 3. (1960, Róma), vb-5. (Chile, 1962), Eb-negyeddöntős (1968), KK-győztes (1973, 1974), VVK-2. (1969), KEK-elődöntős és -gólkirály (1962), magyar bajnok (1960, 1969, 1970. tavasz, 1971, 1972), MNK-győztes (1969, 1970)
A válogatottban: 62 meccs/19 gól
Az NB I-ben: 362 meccs/109 gól
Edzőként: MNK-győzelem (1987, Újpest) 

Forrás: Újpesti Hírmondó, Wikipedia
Fotó: Pixnio.com, MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük