A néppárti bölcs nagyon elégedetlen a magyar kormány politikájával

Európai Unió politika

Nem volt ok a felfüggesztés feloldására, mert számos területen nem történt elegendő előrelépés – mondta a Politicónak Herman van Rompuy, a Fidesz Európai Néppárti (EPP) tagságát vizsgáló három „bölcs” egyike. Német sajtóhírek szerint van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke kizárta volna a Fidesz az EPP-ből. 

A politikus arról is beszélt, hogy a középpártok egész Európában kihívások előtt állnak az egyre polarizálódóbb politikai helyzet miatt, de a jobbközép szövetség továbbra is meghatározó szerepet tölt be az EU intézményeiben és több tagállamban is. 

A héten a Néppárt tagjainak Orbán Viktor háromoldalas levélben írta meg, hogy szerinte milyen helyzetben van most az Európai Néppárt, milyen kihívások előtt áll, és megfogalmazott egy irányt is, amely a Fidesz szerint járható lenne. 

Bár a Fidesz képviselői nem voltak jelen a Néppárt február eleji politikai gyűlésén, mivel a magyar kormánypárt tagsága tavaly márciusban fel lett függesztve a pártcsaládban, a néppártiakban szintén felmerült az igény arra, hogy jövőjükről vitázzanak. Ezért – mint arról Donald Tusk, a pártcsalád elnöke az ülés után beszámolt – eldöntötték, hogy

2021 első felében egy kongresszuson vitatják majd meg a Néppárt értékeit és stratégiai irányvonalát,

mivel „a fősodorbeli pártok nehezen tudják újragondolni a politikai identitásukat.”

Forrás: Index, Politico
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük