Erőátrendeződés Budapesten: két MSZP-s polgármester is a DK-ban folytatja

Budapest

Gyurcsány Ferenc pártja jelentős befolyást szerezhet a fővárosi döntéshozatalban azzal, hogy Óbuda és Pestszentlőrinc ősszocialista polgármesterei elhagyják az MSZP-t. Szaniszló Sándor átállása már visszavonhatatlannak látszik, Kiss László III. kerületi polgármester azonban még nem közölte pártjával sem a döntését.

Szaniszló Sándor és Kiss László is úgy döntött, csatlakozik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, ezzel pedig – miután a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott – automatikusan megszűnik tagságuk az MSZP-ben, értesült több forrásból az Index. Ezzel a szocialista párt két sikeres politikusát, az ősszel megválasztott óbudai, valamint XVIII. kerületi polgármesterét is elveszítheti, ami nemcsak a régóta gyengülő szervezetre számára vészjósló, de a DK erősödését, elsősorban fővárosi előretörését is szemléltetheti.

Kiss László és Szaniszló Sándor közös választ küldtek az Indexnek, amelyben azt írták: két fő oka volt az átlépésnek.

A polgármesteri programunk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptunk megfelelő garanciákat és politikai támogatást. Másrészt az európai politikát illetően az a vonal áll hozzánk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette EP-delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében.

Kiss és Szaniszló azt írta: „ez a lépés nem személyes politikai megfontolás, de polgármesterként közvetlen közelről látjuk a méltatlan közalkalmazotti bérek és az alulfinanszírozott egészségügy minden következményét. Ennek megoldásához, akár visszafordításához éppen a DK európai politikája lehet a kulcs.”

Szaniszló Sándor

A két polgármester jelezte, még nem írták alá a belépési nyilatkozatot a DK-nak, a belépésről a DK testületei, a helyi pártszervezetei döntenek. Ez szerintük jövő héten megtörténik. Csütörtökön  tájékoztatták a döntésről az MSZP kerületi elnökeit, akik elfogadták és tudomásul vették a lépést.

„Az persze nem kérdés, hogy továbbra is barátainknak, a családunknak tekintjük az MSZP tagjait, szimpatizánsait. Annyi év MSZP-s párttagság után ez nem is kérdés.”

Kiss László

Kiss László átállása valóban meghökkentő, hiszen gyakorlatilag ősidők óta az MSZP tagja, a baloldali ifjúsági szervezetekben 1997 óta politizált, 1999-2002-ig az Ifjú Szocialisták budapesti szervezetének elnökségi tagja, majd elnökhelyettese volt, 2004 nyarán beválasztották az Óbudai MSZP elnökségébe, 2008 januárjától a párt óbudai szervezetének alelnöke, kongresszusi küldött is volt.

A fővárosi közgyűlési arányok is változnak

Az átállások mindenesetre alaposan átírhatják a fővárosi erőviszonyokat. Főként persze az MSZP szempontjából, hiszen a szocialisták ősszel a II. kerületben, Óbudán, Zuglóban, Pestszentlőrincen is frissen megválasztott polgármestert adtak, Tóth Józsefet lazán újraválasztották a XIII. kerületben, Kispesten pedig szintén újrázott Gajda Péter, ezzel a pártnak lett a legnagyobb frakciója a Fővárosi Közgyűlésben is, amelyhez Tüttő Kata főpolgármester-helyettesként tartozik.

A 33 fős fővárosi közgyűlésben jelenleg az MSZP-nek 7, a DK-nak 4 fős frakciója van, ez az arány a két szocialista átigazolásával 5-6-ra módosul a DK javára. Sokkal fontosabb azonban, hogy a 6 fős DK-különítmény ezután már olyan erőt képvisel a közgyűlésben, amely nélkül az ellenzék, illetve Karácsony Gergely főpolgármester nem tud semmit keresztülvinni. Vagyis a DK ezzel megkerülhetetlenné válik minden közgyűlést érintő döntéshozatalban.  

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: a DK-t megalakulása óta az vezeti, hogy egy olyan erős pártot hozzon létre, amely a demokraták széles táborának politikai közössége. – Így van közöttük korábbi MDF-, SZDSZ- és Fidesz-tag is – tette hozzá. Azt nevezte a legfontosabbnak, hogy egy nyitott, befogadó és erős közösséget hozzanak létre.
Elmondta, örülnek, hogy az elmúlt hetekben korábban pártpolitikához nem tartozó civilek, vagy éppen a Momentum volt győri elnöke is csatlakozott a DK-hoz. Most két korábbi MSZP-s budapesti polgármester csatlakozásával tovább bővült a DK tábora – közölte, úgy fogalmazva: „vigyázni fogunk mindenkire, hogy közösen segítsük hozzá Magyarországot az új köztársaság megalapításához”.

Forrás: Index, Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI, Óbuda.hu, lőrincimagazin.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük