Mélyen hallgat a minisztérium a honvédségi repülők rejtélyes útjairól

Közlekedés politika

Decemberben hozta nyilvánosságra az Átlátszó.hu, hogy a Magyar Honvédség repülőgépei több ismert nyaralóhelyen és adóparadicsomban jártak 2018-as beszerzésük óta. Harangozó Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő rákérdezett az utazások okaira és költségeire a honvédelmi miniszternél, aki azt közölte, hogy az adatok 30 évig titkosak. Benkő Tibor ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a képviselőnek joga van betekintenie az iratokba, Harangozónak azonban másfél hónap alatt sem adott erre időpontot a Honvédelmi Minisztérium.

A Magyar Honvédség 2018-ban 2 Airbus A319-es és 2 Dassault Falcon típusú repülőgépet vásárolt, és bár tagadták, hogy ezek kormánygépek lennének, Orbán Viktor miniszterelnök rendszeresen használja őket hivatalos látogatásai során. 2019 decemberében az Átlátszó megszerezte és nyilvánosságra hozta a 4 honvédségi repülőgép összes addigi útját, melyekből kiderül, hogy a 2 Airbus és 2 Falcon járt már Dubajban, Las Vegasban, Máltán, Panamán és a Kanári-szigeteken is.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője írásbeli kérdésben érdeklődött Benkő Tibor honvédelmi miniszternél a részletekről. Harangozó azt szerette volna megtudni amit mi is, hogy pontosan hol és mikor jártak a honvédségi repülők, mely utak szolgáltak katonai, kormányzati és magáncélokat, továbbá ki fizette a nem állami célú utak költségeit.

Benkő Tibor december 20-án kelt válaszában azt közölte, hogy a katonai szállításokra vonatkozó információk 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak.

Benkő azonban azt is hozzátette, hogy az országgyűlési képviselőknek joga és lehetősége van iratbetekintés során informálódni az őket érdeklő témákról, és ha Harangozó Tamás élni kíván ezzel a lehetőséggel, jelezze a Honvédelmi Minisztériumnak. Harangozó Tamás 2020. január 6-án írásban jelezte betekintési szándékát a HM-nek, és nagyon várja, hogy megnézhesse a papírokat.

Harangozó azonban január 6. óta nem kapott időpontot a Honvédelmi Minisztériumtól az iratbetekintésre.

Az MSZP-s képviselő február 17-én, hétfőn a Parlament tavaszi ülésszakának első napján azonnali kérdéssel fordult Benkő Tiborhoz az ügyben. Harangozó Tamás a felszólalásában elmondta, hogy a miniszter válaszának megfelelően írt a tárcának, felajánlott több, számára megfelelő időpontot is, naponta telefonált, de soha nem kapott érdemi választ, és egy idő után már telefonon sem tudta elérni az illetékest.

Január végén mindössze annyit írt neki a minisztérium, hogy tájékoztatják: “az országgyűlési képviselőknek jogszabályban meghatározott tájékoztatás kérési lehetőségeik vannak”, betekintési időpontot azonban azóta sem kapott.

Forrás: Átlátszó.hu
Fotó: Orbán Viktor Berlinben a honvédség 606-os lajstromjelű Dassault Falcon business jetjével 2020.02.10-én (Orbán Viktor / Facebook)

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük