Folyik a kormánypárti ködösítés a fóti gyermekotthon jövőjéről

közélet oktatás pénz politika

Leszavazták Szél Bernadett javaslatát a parlamenti szakbizottságban. A képviselő szerint a fóti ügy szimbóluma lett annak, hogyan gázol át a kormány akár gyerekeken is, ha az érdekei azt kívánják.

A fóti gyermekközpont felszámolását három éve jelentette be a kormányzat, az intézményben gondozott gyerekek és a dolgozók azóta bizonytalanságban élnek. A központ a fóti Károlyi-kastély több tízhektáros, ősfás parkjában működik a város központi részén. A közhiedelemmel ellentétben a gyerekek nem a kastélyban laknak: a különleges ellátást igénylő gondozottak számára 8-10 fős lakóotthonokat alakítottak ki, a súlyos, pszichés gondokkal küzdő gyerekek pedig egy 32 fős speciális otthonban élnek – jelenleg összesen nyolcan.

Nem igaz, amit a kormány állít: a fóti gyermekközpont nem egy túlzsúfolt, a világtól elzárt „tömegintézmény”. Ennek ellenére mégis olyan gyermekotthonokba (például Kalocsára vagy Zalaegerszegre) akarják költöztetni a gyerekeket, amelyek már most is teltházzal működnek. Sokak szerint inkább a kastély megszerzése áll a háttérben, melynek a kormány bevallása szerint is „új funkciókat” akarnak adni.

Korábban a DK is foglalkozott az üggyel, és felhívták figyelmet rá, hogy a szokásos soron kívüli módon a parlament elé érkezett egy, Harrach Péter és Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselők jegyezte javaslat, amely a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számára biztosítana állami tulajdonú ingatlanokat Fót környékén. Erről a – többek között lovagoltatásokat szervező – alapítványról közismert, hogy nagyon közel áll Kövér László házelnökhöz.

Forrás: Népszava, Újpesti Hírmondó
Fotó: Népszava

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük