Újabb lakásmutyi a budai Várban – megint milliomos bérel fillérekért

Budapest közélet

A Kuna Tibor üzletember vezette kommunikációs ügynökségek milliárdos állami megbízásokat kaptak, amíg kegyvesztetté nem vált, és büntetőeljárás indult nem ellene.

Egy 74 négyzetméteres lakásért havonta 48 ezer forintot fizet a Budavári Önkormányzatnak Kuna Tibor, Szijjártó Péter külügyminiszter barátja, az állami kommunikációs tendereken milliárdokat nyerő ügynökségek vezetője – írta a 24.hu. A lakás a budai Vár szívében fekvő Úri utcában, egy műemléképületben van.

Az Úri utca a budai Várban

A bérleti szerződést 2018-ban kötötték egy csereügylet révén, a vállalkozó egy XVIII. kerületi, 67 négyzetméteres lakást adott az önkormányzati ingatlanért, ám azt – a tulajdoni lap szerint – a csereszerződés aláírását követő napon vissza is vásárolta az új (ideiglenes) tulajdonosoktól. A portál szerint tehát a cserét csak papíron bonyolították le.

Erre azért volt szükség, mert a lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető, magyarán pénzért nem megvásárolható.

Az üzletember egyébként egy áfacsalási ügynek a vádlottja. Az ügyészség szerint cégeivel 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Az üzletember beismerte bűnösségét, és megfizette az okozott kárt. A vádhatóság két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztést kért rá büntetésként.

Bayer Zsolt kormánypárti publicista egy pilisszentkereszti faházat adott egy szintén Úri utcai ingatlanért cserébe, ami két hónappal az üzlet nyélbeütése után ismét a fideszes publicista családja – az egyik fia – tulajdonába került. Az esetről akkor megkérdezték Bayer Zsoltot is, aki előbb hazudott a lakásszerzés körülményeiről, majd elismerte a történteket, és közölte, hogy mindezek ellenére szerinte nem játszották ki a lakáscsere szabályait.

Önkormányzati lakásban lakik Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt polgármestere és szülei is. A fideszes politikusról a napokban az is kiderült, hogy orvostanhallgatók elől szerezte meg a 71 négyzetméteres lakást, amelyért lakbérként bruttó 70 ezer forintot fizetett öt éven keresztül, bérletének 2018-as meghosszabbításáig.

Forrás: Index, magyarhang.org
Fotó: MTI, Wikipedia

Címke:

1 thought on “Újabb lakásmutyi a budai Várban – megint milliomos bérel fillérekért

  1. Fideszes körökben az ilyen tevékenységre azt mondják, ha nem tesszük meg akkor lemaradunk! Ez fideszes tájékon teljesen normális tevékenység. Szerintük aki nem él az ilyen lehetőséggel az élhetetlen és buta. Nem jut el az agyukig, hogy ez tisztességtelen tevékenység.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük