Kovács László: Nem akartam nyugtatókkal és altatókkal ülni az ágy szélén

interjú közélet politika

A volt külügyminiszter, egykori MSZP-elnök és EU-biztos a Magyar Hang nyomtatott számának adott terjedelmes életút-interjút, abból szemléztünk.

Meggyőződésem, hogy Kádár bizonyos tekintetben inkább segítette, mint akadályozta a rendszerváltást – fogalmazott Kovács László, aki szerint Kádár óvatos nyitása a nyugat-európai országok felé nagyban hozzájárult 1989-hez és az MSZP alapításához is. Hangsúlyozta, „a diktatúrát felszámoló MSZP-t nem lehet a diktatúrát bevezető MSZMP utódjának tekinteni”, viszont az MSZP ideológiai hátteréhez elengedhetetlen volt Kádár külpolitikai nyitása. 

A terjedelmes interjúban Kovács hosszan fejtegette a párt kilencvenes évekbeli miniszterelnök-keresését is. Az ő neve is felmerült a potenciális jelöltek között, ám neki nem voltak ilyen ambíciói.

Nem akartam éjjelente nyugtatókkal és altatókkal a tenyeremben az ágyam szélén ülni, és azon vívódni, melyik területtől vegyünk el forrást, hogy egy másik terülten kicsit jobb legyen

– mondta Kovács, aki Horn Gyula és Medgyessy alatt is külügyminiszter volt. Utóbbi szerinte nem igazán volt jó miniszterelnöknek, de azt elismerte, hogy nála mindenképp alkalmasabb volt a posztra. 

A lejtmenetet Mesterházy gyorsította

Az MSZP lejtmenete nem 2010-ben kezdődött az egykori alapító szerint, hanem már jóval hamarabb voltak jelei. Miután Horn Gyula lemondott az 1998-as választási kudarc után, ő pedig 2004-ben az Európai Bizottság tagjaként Brüsszelbe költözött, olyan emberek kerültek a pártvezetésbe, akiket „csak saját személyes érdekük, a hatalom és a pénz motivált”.

Azt mondja, Mesterházy kiszorította a párt vezetéséből a felkészült, tapasztalt öregeket és „hozzá lojális, de tehetségtelen, felkészületlen, alkalmatlan emberekkel cserélte le őket”.

Medgyessy nem vállalta a közös interjút

A lap eredeti terve az volt, hogy Kovács Lászlót Medgyessy Péterrel, az MSZP-SZDSZ koalíció 2004-ben megbukott miniszterelnökével ültetjük egy asztalhoz. Első nekifutásra mindketten készségesnek mutatkoztak a köztük lévő nézetkülönbségek, ellentétek nyilvános megvitatására, ám később Medgyessy visszakozott.

Forrás: magyarhang.org, Index.hu
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük