Bernie Saunders jól kezdte a Demokrata Párt előválasztását New Hampshire államban

Külföld politika

A vermonti szenátor nyerte meg a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshire államban kedden. A választók 26,1 százaléka voksolt a vermonti politikusra, míg a második helyen Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere végzett 24,2 százalékos szavazati aránnyal.

Az amerikai előválasztási rendszerben azonban sok fordulat várható, hiszen így történt Hillary Clintonnal is 2008-ban, amikor sokáig vezetett, de Barack Obama meg tudta fordítani az állást, és 2016-ban a republikánusoknál is a sokáig esélytelennek tartott Donald Trump a kampány közepén vette csak át a vezetést, s mindketten megnyerték az elnökválasztást is.

Az előválasztás nagy meglepetése Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke: ők egyetlen delegátust sem szereztek a nyári elnökjelölt-állító konvencióra. Amy Klobuchar minnesotai szenátor 19,8 százalékos szavazataránya mögött Warren 9,4 százalékos támogatottsággal a negyedik, Biden pedig a voksok 8,4 százalékával az ötödik lett.

A választási szabályok szerint

a jelöltségre pályázó politikusoknak legalább két választási körzetben vagy az államban összességében 15 százalékos támogatottságot kell elérniük

ahhoz, hogy delegátus képviselhesse őket az országos elnökjelölt-állító konvencióra. Ennek megfelelően az összesen 24 delegátust küldő New Hampshire-ben Sandersnek hét, Buttigiegnak és Klobucharnak pedig hat-hat küldöttje lesz.

„Köszönöm, New Hamsphire! Hadd mondjam el ma este, hogyez a győzelem csak a kezdet, amely véget vet Donald Trump kormányzásának” 

– mondta éljenző hívei előtt Sanders.

Forrás: Infostart.hu, Újpesti Hírmondó, MTI
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük