Az újpesti rendőrök Józsefvárosban fogták el az Újpesten garázdálkodót

rendőrség Újpest

Az újpesti rendőrök fogták Józsefvárosban fogták el azt a férfit, aki autókat tört fel, és azokból szerszámgépeket és táskákat lopott. Mint kiderült, az elkövető bűnügyi felügyelet alatt állt. Kettesben garázdákodtak, társát még keresik.

A két férfi 2020. január 9. és január 23. között Budapest IV. és XIII. kerületében öt autót tört fel. Az elkövetők betörték az autók ablakát, majd ellopták a járművekben hagyott szerszámgépeket, illetve táskákat, a bennük lévő pénztárcákkal, iratokkal és mobiltelefonokkal együtt. Az okozott kár meghaladja a másfél millió forintot.

Az újpesti nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították az egyik elkövetőt, a 34 éves budapesti L. Jánost, aki bűnügyi felügyelet alatt állt, és Budapest közigazgatási határát nem hagyhatta el. A rendőrök a férfit január 29-én délelőtt Budapest VIII. kerületében, a Népszínház utcában elfogták.

Az újpesti rendőrök a helyszínen lefoglaltak egy Renault típusú autót, amit a bűncselekmények elkövetésénél használt a két férfi, valamint L. Jánosnál egy rádiófrekvenciát blokkoló eszközt is találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit ötrendbeli lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt. A gyanú szerint az elkövetők további hasonló jellegű bűncselekményeket követtek el. L. János ismeretlen társát a rendőrök továbbra is keresik.

Forrás és fotó: Police.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük