A fideszes arroganciáról is beszélt Balog Zoltán, Orbán volt minisztere

közélet

Hosszú interjút adott az Indexnek Balog Zoltán, aki jelenleg társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, amelyben több kritikát is megfogalmazott a kormánypárttal szemben. Orbánt viszont nem bírálta. Részletek az interjúból.

Gyöngyöspata

Azt nem tartja problémásnak, hogy az emberek igazságérzetére hivatkozva bírál felül a kormány bírósági ítéleteket? Például lehet, hogy sokak igazságérzetét bántja Mészáros Lőrinc gazdagodása, és elvennék a vagyonát, mert nem hiszik, hogy az érdemei alapján szerezte.

Az ellenzék folyamatosan ilyen intézkedések ígéretével kampányol, nem?

Egyenlőségjel tehető a kettő közé?

Gyűlöletkeltésben sokkal jobb a baloldal. De ez tényleg nem az a terület, ahol nekem tennivalóm lenne.

De mit szól ahhoz, hogy bírósági ítéleteket próbál megváltoztatni a kormány?

Nem megváltoztatja, hanem minősíti. Miért ne tehetné? Emlékezzen Horn Gyula egy klasszikus mondására: „lehet, hogy erkölcstelen, de jogszerű”. A jog, az igazságosság és a méltányosság sajnos nem mindig találkozik.

Szegregáció

Több tanulmány szerint maga az állam is hozzájárul a szegregációhoz azzal, hogy az egyházi iskolák sokkal nagyobb támogatást kapnak, mint az állami iskolák. 

Ez nem igaz, de tény, hogy vannak olyan egyházi iskolák, ahol többet tudnak fordítani egy gyerekre, mint az állami iskolákban. Van viszont egy olyan tendencia, hogy hozzájárulhatnak egyházi iskolák is ahhoz, hogy egy településen legyen egy elit iskola, meg legyen egy szegények iskolája. Szerintem ez nem helyes. Az egyházak felelős vezetőinek komoly feladata, hogy ezeket a tendenciákat ne erősítsék, hanem inkább fellépjenek ellene.

Kereszténység

Miután távozott a kormányból, arról is beszélt, hogy hogyan jönnek a politikusok ahhoz, hogy megmondják, mi a kereszténység. Ez kinek szólt?

Azokat a politikusokat bíráltam, akik a keresztény hit védelmét összekeverik a keresztény kultúra védelmével. A kormány és az állam védje a keresztény kultúrát, de a keresztény hit védelme a vallásos közösségekre és az egyházakra tartozik.

Volt olyan egyházi vezető nemrég, aki azt mondta, hogy jobb, ha a képmutató keresztény propaganda lekerül a napirendről. Mi a véleménye erről?

Egyetértek vele. 

Hatalmi arrogancia

Az is felmerült többször, hogy a Fidesz gazdasági holdudvarának gazdagodása rossz fényt vet a kormányzatra, és hiteltelenné teszi a Fideszt, amely magát egy keresztény-konzervatív pártnak állítja be. Lát ilyen problémát?

Hogyne. Tíz év kormányzás után egyesek valóban csak hatalmi kérdésnek tekintik ezt a helyzetet, mások pedig felelősségnek. A hatalomgyakorlás lényege a felelősségvállalás, nem pedig az, hogy többet engedhetünk meg magunknak, mintha nem lennénk kormányon. 

Látok olyan jelenségeket, amelyek a hatalmi arrogancia következményei. Nagyon fontos, hogy ne gondolhassák azt azok, akik a hatalmat gyakorolják, hogy csak azért, mert mi vagyunk kormányon, már mindent szabad. Vannak erkölcsi és törvényi korlátok, amelyek betartására újra és újra figyelmeztetni kell magunkat. Persze kockázatos dolog azt mondani, hogy számunkra a keresztény értékek mércét jelentenek, mert akkor ezeknek meg is kell felelni.

Ha többször megsértjük és többször leverjük a mércét, akkor ugyanoda kell visszatenni, nem egyre lejjebb. A tízparancsolatot sem írják újra évente csak azért, mert annyian megsértették, és még senkinek sem sikerült száz százalékban betartani. 

Forrás és fotó: Index

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük