Vagyonnyilatkozatok: Rogán szinte milliárdos, Orbán meg a templom egere

pénz politika

A kormány tagjainak, a parlamenti képviselőknek és közjogi méltóságoknak idén is január 31-ig kellett leadniuk a nyilatkozatukat az előző évi jövedelmükről, tartozásukról, vagyontárgyaikról és juttatásaikról.

Azt már tudjuk, hogy Áder János bevásárolt, így eladósodott, Orbán Viktor kormányfő pedig 2019-ben konkrétan lenullázta összes megtakarítását, de nemcsak az ő papíron vállalt vagyoni helyzetükről szerezhettünk tudomást az éjféli határidő lejártával, hanem a kormánytagok és az országgyűlési képviselők is színt vallottak.

A dokumentumok valóságtartalma csak a képviselőkön múlik, az elmúlt években ki is derült párszor, hogy nem teljesen fedi a valóságot egy-egy képviselő valóságos és bevallott vagyona. Különösebb következményei nem voltak, jobb esetben javítás követte. Az ugyanakkor biztos, hogy évről évre okoznak meglepetést a közhatalmat gyakorlók a vagyonnyilatkozatokkal.

Gigantikus, 809 millió forintos megtakarítással rukkolt elő a semmiből Rogán Antal úgy, hogy azt sem legális, bevallott jövedelmei, sem válása során vélhetően eladott ingatlanai nem fedezhetik. Noha tavaly is úgy tűnt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter találmánya egyszerűen aranyat ér: míg 2017-ben még csak 25 milliót vasalt be ebből, 2018-ban ez már 42 millió volt, 2019-ben pedig bruttó 197 milliót kapott. Rogán ugyanakkor ismét beszámolt a 18,2 milliós tartozásáról. Nem tudni, kinek lóg a miniszter ennyivel, de a vagyonosodása ellenére egy fillért sem törlesztett 2017 óta.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár anyagi helyzetében egyetlen, de jelentős változás van tavaly óta: megjelent 20 millió forint a bankszámláján. A pénz forrása is látszik a vagyonnyilatkozatból: beírta az egyéb jövedelmeihez, hogy ingatlan bérbeadásból havi bruttó 2,1 millió forintja van

Lázár János hét új ingatlant vett az egykori miniszter, mai országgyűlési képviselő-kormánybiztos, és tagadhatatlanul nagyvállalkozó, aki miközben törlesztett 35 millió forintot tartozásaiból, nőttek megtakarításai is, derül ki a legfrissebb vagyonnyilatkozatából. Lázár dén már 34 ingatlantulajdonról vallott, miközben 2019 januárjában még 27 ilyen tételt sorolt fel – akkor is sok-sok pótlapot fűzve nyilatkozatához. Az év során Hódmezővásárhelyen vett négy további szántót, Szegeden egy lakóházat és egy garázst felerészben tulajdonolva, szőlőt Mádon. A fideszes képviselő 10 millió forint készpénzt vallott be, miközben bankban 48 milliót tart. 

Az egyik leggazdagabb, és legjobban kereső honatya az Orbán család ügyvédje, a fideszes Bajkai István, aki már 2018-ban is 14,8 milliót keresett egy átlagos hónapban, munkanapokra vetítve ez 673,4 ezer forint nettót jelentett. Bajkai tavalyi vagyonnyilatkozata mesés vagyonról, sőt vagyonosodásról árulkodott, az idei pedig tovább erősítheti ezt a képet. Továbbra is 42 millió forintnyi nemesfémmel rendelkezik például, a közbeszerzési eljárásokon sztár ügyvédi irodája pedig 2019-ben is hatalmas – noha a megelőző évhez képest feleannyi osztalékot fizetett neki, csaknem 78 millió forintot.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök értékpapír-megtakarításai egy év alatt 659 millióról 734 millióra nőttek, a számláján 2,2 millió helyett már 3,7 millió forint van, továbbra is tartozik neki egy magánszemély 12 millióval, és megjelent a vagyonnyilatkozatában egy 225 milliós követelés „lakásvásárlás foglaló és előleg” címén. Az Altus Portfólió Kft-ből 238 millió forintot vett ki, 60 millióval kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt.

Ungár Péter mintegy 132 millió forinttal kevesebbet tudott most felmutatni, de így is vélhetően a leggazdagabb parlamenti képviselő. Az LMP-s politikus még 2018-ban nagyjából 15 milliárdra becsülte a vagyonát, amelynek egyik – ha nem is a legértékesebb, de a legvitatottabb – elemétől a 2019-es vagyonnyilatkozata alapján meg is vált. Ugyanis 2018 decemberében bizalmi vagyonkezelőre ruházta át a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben, röviden: a BIF-ben meglévő majdnem 3 százalékos részvénycsomagját.

Forrás: Index, Parlament.hu
Fotó: MTI

Címke:

2 thoughts on “Vagyonnyilatkozatok: Rogán szinte milliárdos, Orbán meg a templom egere

  1. furcsa dolog ez,hogy az EUs pénz el tűnik és egyik N.E.R. tag vagyon nyilatkozatában se jelenik ,akor hovalett pénz? mert az állampolgárokhoz nem jutott el?

  2. (D)ROGÁN TÓNINAK AZ ESCORT LEÁNYZÓ KIVÉGEZTETÉSE UTÁN, A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY SZÁZMILLIÁRDOS ARMAGEDDONJA ÉS A RENDRE FIKTÍV VAGYONBEVALLÁSAIT KÖVETŐEN VAJON MIT KELL MÉG ELBALTÁZNIA, HOGY KILÖVÉSI ENGEDÉLYT ADJON RÁ ORBÁN VIKTOR alias GYŐRI GÁBOR A FELCSÚTI DÖBRÖGI, MINT DINASZTIÁLIS CION-BOLSEVIK ÚGYNÖK❓❗️🤔
    https://olkt.hu/rogan-antalra-gyilkossagban-tett-terhelo-tanuvallomast/?fbclid=IwAR0DXi8F2FurFRzNGkWVLRsT1XVSeSyv2CrEz7lCShomWwhaEAkG7b5SZ2s

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük