Két hónapos fáziskésésben van Zsigmond Barna Pál

közélet politika Újpest

Korábbi cikkünkben emlékeztünk meg arról a csütörtöki szösszenetről, amikor Derce Tamás szívhezszóló ömlengő levélben dicsőítette saját magát, melyet magyar hangja, a Képviselő-testületbe visszamászó, egyből a Fidesz frakciójának vezetőjévé kinevezett Nagy István olvasott fel.

Most dr. Zsigmond Barna Pál emlékezett meg drága jó barátjáról (sic!), Derce Tamásról, akiről már mi is megemlékeztünk előző cikkünkben. Mélyjobbos gondolatokkal tűzdelt monológja valójában semmiről nem szólt. A Képviselő-testület a döntését a Semsey díjjal járó életjáradék csökkentéséről már novemberben meghozta, azóta már két hónap is eltelt szinte.

Zsigmond Barna már nem először fut lyukra. Tette ezt már a 2018-as országgyűlési választások alkalmával, amikor rendesen kikapott a Demokratikus Koalíció jelöltjétől, Varju Lászlótól, majd a 2019. évi májusi EP választáson is harmadik legrosszabb eredményt produkálta a narancsos alakulat a kerületben országos szinten. A tavaly őszi önkormányzati választásokat már meg sem említjük, csak egy eredményt mutatunk fel – 15:0.

Zsigmondnak már minden mindegy, ezért hordhat mindent össze-vissza a Facebookon. Ugyanis a törzsfőnök, Orbán már vele is elbeszélgetett, és biztosan nem simogatta meg a buksiját az elmúlt három választás csúfos kudarcai miatt, így várhatóan már nem ő lesz az, aki az állampárt jelöltje lesz a 2022-es versenyben Újpesten a 11. számú választókerületben.

Addig pedig marad a bohózat a színpadon a Fidesz részéről.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük