A Kútvölgyi kórház költöztetésével is Tiborcz István körei járnak jól

Budapest egészség

Lassan már nem létezik olyan állami beruházás, amelyben a Tiborcz–Mészáros–Garancsi gazdasági szentháromságból egyik ne lenne benne. Vagy mind a három egyszerre.

Értetlenség és kapkodás kíséri a Semmelweis Egyetem klinikáinak hónapokkal csúszó költöztetését, de az biztos, hogy egy szereplőnek megéri a felfordulás: a budai Kútvölgyi Klinikai Tömb fokozatos áthelyezéséhez szükséges pesti épületek felújítását és bővítését a Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt. végzi 2,2 milliárd forintért, alvállalkozónak pedig a Paár Attilán keresztül Tiborcz István köréhez sorolt West Hungária Bau Kft.-t kérték fel – derül a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentumokból. Valójában mindkét cég a Tiborcz-körhöz sorolható, ráadásul két régi ismerősről van szó.

2018 októberében jelentette be a kormány, hogy 9 milliárd forintos kerettel elindítja az Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő létrehozását, ami a gyakorlatban a Szent János kórház és a közeli, lerobbant állapotú Kútvölgyi Klinikai Tömb átalakítását és felújítását jelenti. A terv az volt, hogy 2019. december 31-éig az érintett osztályokat – tehát a Kútvölgyi épületeiben lévő minden osztályt és rendelést, illetve a János kórház egyik épületében működő Pulmonológiai Klinikát – Pestre, az egyetem szétszórva fekvő klinikáira költöztetik addig, míg az átalakítás be nem fejeződik.

Ehhez értelemszerűen gondoskodni kellett arról, hogy a költözés előtt a befogadó épületek (a Szent Rókus Kórház, illetve a Semmelweis Egyetem Külső és Belső Klinikai Tömbje) megfelelő állapotba kerüljenek. Mindezt sietősen, ugyanis 2018 decemberében kormányhatározatban rögzítették, hogy a Kútvölgyinek – ahol a 261 ágyon kívül több kutatólabor és és gyógyszertár is működik – 2019 utolsó napjáig költöznie kell. A tervezésre, a közbeszerzési eljárásra, a kivitelezésre és a költözésre így egy év maradt.

Miért állítjuk, hogy Tiborcz köréről van szó?

Tavaly mutattuk be, hogyan került Tiborcz István cégétől Tiborcz üzlettársának, Paár Attilának a cégéhez, majd egy ahhoz kapcsolható vállalkozáshoz a bodajki Hochburg-Lamberg kastély úgy, hogy az 1,3 milliárd forint közpénzzel és adókedvezménnyel támogatott munka is köreikben maradt. A kastély körüli adás-vételi keringő szereplői jelennek meg a mostani megbízásban is.
A minden részmunkánál alvállalkozóként résztvevő West Hungária Bau Kft. Paár Attila cége. Paár Tiborcz István üzlettársaként lett ismert: WHB Befektetési Kft. nevű érdekeltsége vette meg Orbán vejének az Elios Zrt.-ben lévő részesedését miután kiderült, hogy a cég 2010 és 2015 között 19 közvilágítási közbeszerzést nyert el gyanús körülmények között.
A FÉSZ Zrt. nem csak üzletileg, helyileg is kapcsolódik a WHB-csoporthoz: biatorbágyi fióktelepe a WHB Vagyonkezelő Kft. székhelyére van bejegyezve, korábbi tulajdonosa a Paár Attilával üzleti kapcsolatban álló Kacsóh Gábor volt. A FÉSZ NER-en belüli presztízsét mutatja az is, hogy több megbízást Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel együtt nyertek el.

Forrás: 24.hu, hvg.hu, Újpesti Hírmondó
Fotó: Népszava

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük