Boszorkányüldözés Varju László ellen: hol vagy, magyar demokrácia?

politika vélemény

Egy amerikai történészprofesszor szerint Orbán Viktor letért a demokrácia útjáról. Ezt ezer eset igazolja, de az az egy is bőven elég lenne, amit jelenleg művelnek Varju László, Újpest egyéni országgyűlési képviselője ellen.

Emlékeznek még arra, hogy miként próbálták lejáratni alaptalannak bizonyult vádakkal Hiszékeny Dezső XIII. kerületi országgyűlési képviselőt? Már akkor is koncepciós pert emlegetett az ellenzék, s hiába mentették fel az ügyészség minden vádja alól Hiszékeny Dezsőt, Polt Péter leghűbb ügyész változatlanul folytatja. Ezúttal azonban még vérlázítóbb a helyzet.

Most ugyanis egy olyan képviselőt – aki nem mellesleg az egyik legaktívabb ellenzéki országgyűlési képviselő és a legnagyobb ellenzéki párt, a DK alelnöke – vettek célba, akit 2018 decemberében, mikor képviselői jogosítványaival élve bement a közpénzmilliárdokat elnyelő, párttelevízióvá alakított MTVA épületébe, biztonsági őrök leteperték, megverték, sérüléseit orvosi látlelet igazolja. Mégis, a Polt-ügyészség nem indított eljárást a nyilvánvaló törvénysértés, a képviselői mentelmi jog lábbal tiprása ellen – ami már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy még látszatdemokráciáról is alig beszélhessünk Magyarország vonatkozásában.

De mindez nem volt elég. A Polt-ügyészség nem csupán nem szolgáltatott igazságot Varju Lászlónak, de inkább a képviselőt vette célkeresztbe, és ellene emelt vádat, miután a parlament mentelmi bizottságának fideszes többsége engedelmesen felfüggesztette Varju László mentelmi jogát. Már az is csöppet sem burkolt üzenet volt, amikor nem jártak el az országgyűlési képviselőket bántalmazó biztonsági őrök ellen, hiszen ezzel azt jelezték, hogy egy ellenzéki országgyűlési képviselőt lényégében bárki bárhol következmények nélkül ütlegelhet. Többedmagával.

A vádemeléssel azonban még tovább ment az októberi választáson megingó, ezért hatalma megtartásáért egyre elszántabb Orbán Viktor:

megpróbálja kiiktatni az ellenzék egyik vezéregyéniségét, az egyik egyéni országgyűlési képviselőt. Mire gondolhat a hatalom? Ha Varju Lászlót – mint az elég világosan előrelátható, akár a Hiszékeny-ügyben – felmentik, a Fidesznek mindegy, hiszen eddig sem ártottak meg neki a hasonló ügyek, ezért úgy érzik, bátran megtehetik. Na meg arra gondolnak, hogy míg a per folyik, addig is Varju Lászlónak kevesebb ideje és energiája lesz foglalkozni választókerületével, pártjával és az közállapotokkal.

Varju László egyébként az Újpesti Hírmondónak elmondta, hogy panasszal élt a vádemelés ellen, így kihallgatásásra egyelőre nem került sor, de nem kell különösebb tenyérjóslási gyakorlat ahhoz, hogy sejtsük, a panaszt el fogják utasítani.

Ám az is lehet – és erre a hatalom biztosan nem gondol, hiába kapott komoly figyelmeztetést októberben –, hogy az áldozat megvádolása olyan nyilvánvalóan koncepciós eljárás, amely még több emberben kell komoly visszatetszést a Fidesszel szemben. 
Orbán Viktor hisz az erőpolitikában. Ezt első perctől tudjuk.
De az erőpolitika csak addig, működik, amíg nincs megfelelő erő, amely képes lesz visszaütni.
Ezekkel a lépésekkel a Fidesz pont ezt az visszaütni képes erőt teremti meg.

Szöveg és fotók: Újpesti Hírmondó

Címke:

1 thoughts on “Boszorkányüldözés Varju László ellen: hol vagy, magyar demokrácia?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük